Szlovákiában is népszerű az emberkereskedelem. A brit BBC hírtelevízió információi szerint rengeteg szegény, főként szlovákiai roma lakost csapnak be és használnak ki egyes bűnbandák Angliában. Munkával és egy jobb élet reményével csábítják őket külföldre, majd az emberkereskedők kezében találják magukat.

A BBC stábját a nyomok a kelet-szlovákiai Pálóc (Pavlovce nad Uhom) községbe vezették.

A Szociális Igazságszolgáltatás Központjának (Centre for Social Justice) jelentése szerint a bűnbandák lépésekkel a hatóságok előtt járnak. A BBC News munkatársai egy olyan szlovákiai faluba látogattak el, ahol állítólag a lakások az emberkereskedelemből szerzett nyereségnek köszönhetően épültek fel.

A kormány szerint a közelmúltban bevezetett törvényváltoztatások visszaszorítják majd az Egyesült Királyság területén folyó emberkereskedelmet. Viszont Fiona Cunningham, a Belügyminisztérium egykori tanácsadója és a Társadalmi Igazságszolgáltatási Központ egyik riportjának szerzője a BBC News-nak elmondta, hogy ,,a szervezett bűnözés, mely lényegében a rabszolgaság modern formája, napjainkban szinte már járványként terjed“.

A jelentésben arra szólították fel a kormányt, hogy növelje a határokon átnyúló rendőrségi akciók számát.

BBC keleten
A BBC Pálócban

A kormány becslése szerint az Egyesült Királyságban az emberkereskedelemnek már több mint 13 000 áldozata van, a szakértők szerint ez a szám nem túl valósághű.

Jövedelmező munka

Az Európai Unió nyitott határok politikája számos lehetőséget kínál a emberkereskedelemre. Cunningham elmondta:

,,A szervezett bűnbandák szerint az emberkereskedelmet nagyon jövedelmezőnek és könnyen hozzáférhetőnek ítélik meg, így vált ez egy rendkívül kifinomult, gyorsan fejlődő illegális üzletté.“

Szlovákiában, abból a 170 személyből, akik az elmúlt években támogatást kaptak, a legtöbb az Egyesült Királyságban vált az emberkereskedők áldozatává.

,,Az emberkereskedelem különböző módjait kombinálják.Az áldozatokat munkára kényszerítik, míg az irataikat különböző csalásokra használják fel,“ − mondja Anna Bartošová, a Caritas nevezetű katolikus jótékonysági szervezet tagja, amely az áldozatokkal működik együtt Szlovákiában.

Az emberkereskedelem fővárosa

2004 óta, mikor az Egyesült Királyság megnyitotta határait az EU csatlakozásra váró országok számára, több száz ember költözött Nagy-Britanniába, a kelet-szlovákiai Pálóc községből.

A falu lakosainak nagy része, amely túlnyomórészt roma nemzetiségű, dolgozni ment ki a szigetországba.

Egy helyi szociális munkás, Yves Ogou szerint ,,Pálóc az emberkereskedelem fővárosa Kelet-Szlovákiában.“ A falu az elmúlt években teljesen átalakult az Egyesült Királyságból szerzett pénznek köszönhetően.

Haszon csalás

Kétszintes, több színű téglalakások, néhány CCTV kamerával váltja fel a kis fa- vagy betonkunyhókat, melyekben régebben az emberek éltek.

Míg a legtöbb épület legálisan keresett pénzből épült, addig Ogou úr szerint egy jó pár az emberkereskedelemből szerzett nyereség eredménye.

Egyes bűnözők úgy csalnak, hogy az áldozatokat az Egyesült Királyságba viszik ki, majd irataikkal családi pótlékot igényelnek olyan gyermekekért, amelyek nem az övék, vagy nem is léteznek.

,,Ez egyszerűen hülyeség, hihetetlen. Manapság már egy perc alatt ki lehet deríteni, hogy az illetőnek van-e gyereke vagy sem. De mégsem ellenőrzik.“− mondta Yves Ogou.

Hajnali interjú Nagymihályban
Hajnali interjú Nagymihályban

Érdekházasságok

A riporter egy kis faluban, néhány kilométerre Pálóctól  két olyan családot tal9lt, melynek lányai Angliában élnek, pakisztáni férfiak feleségeként.

Bár a család szerint ezek a házasságok mind legálisan voltak megkötve, egy helyi förfit a múlt hónapban mégis érdekházasságok szervezése vádjával ítéltek el Manchesterben.

Az egyik helyi lakos szerint ez a „vállalkozás” hihetetlenül jövedelmező. Állítólag egy pakisztáni férfival kötött esküvő amely után uniós útlevelet kap, akár 2 000 – 3 000 € is fizetnek.

A szakértők szerint korábban a regisztrált házasságok jogszabályi hiányosságai Nagy-Britanniában lehetővé tették, hogy ilyen házasságokat köthessenek. A jelentésben kiemelik, hogy az internet lényegesen megkönnyíti az emberkereskedők dolgát, hiszen egy webkamera segítségével bármikor el tudják csábítani ill. figyelemmel kísérni áldozataikat.

Ütöttek – vertek…

A különböző történetek modern világunkban néha még mindig szájról-szájra terjednek. Az egyik áldozatot munkát ígérve csábították Nagy-Britanniába. Pár nap múlva meg is értekezett a szigetországba, ahol minden iratától megfosztották – ez volt az első lépés, melyet követően további 8 éven keresztül az országot járva volt kénytelen elviselni, hogy nap mint nap bántalmazták és kizsákmányolták. Az első szlovák, majd ír roma bandának dolgozott.

,,Minden egyes nap megvertek, eltörték a lábam, a bordáim, az orrom. Az összes pénzt ők zsebelték be, nekem semmi sem jutott,“ − mondta a férfi, aki nevét nem kívánta felfedni.

A múlt hónapban, a rendőrség házkutatásokat tartott Berkshire, London és Yorkshire városokban az emberkereskedelem miatti szigorítások eredményeképp.

A rendőrtiszteknek a Rehoboam-műveletnek nevezett 18 hónapos vizsgálat után sikerült megtaláni az áldozatokat, majd a tetteseket is letartóztatták. Kedden, négy szlovákot is letartóztattak Newcastleben az országos emberkereskedelem elleni küzdelem részeként.

Az elmúlt napokban, az Európai Unió miniszterei Luxemburgban találkoztak, hogy megvitassák a Földközi-tengeren folyamatban lévő bevándorlási válságot.

Vasárnap a Földközi-tengeren felborult egy bevándorlókkal teli hajó, melynek következtében több mint 800 ember vesztette életét. Hétfőn, az Európai Unió külügyi bizottságának vezetője, Federica Mogherini elmondta, hogy az únió végre felébredt a gonosz ébresztőjére, mely maga az emberkereskedelem.

Az Európai Bizottság egy olyan tervvel rukkolt elő, melynek segítségével megpróbálják kezelni a válságot − beleértve Európa haditengerészetének megerősítését a földközi-tengeri térségben. A válságkezelést említve − az

Egyesült Királyság külügyminisztere, Philip Hammond elmondása szerint ,,egy átfogó, európai szintű válaszra“ volt szükség ahhoz, hogy megcélozhassák a bűnözőket.

Sajnos mindezek ellenére a nyitott határoknak, az online technológiának és a kifinomult hálózatoknak köszönhetően az emberkereskedőknek továbbra is újabb és újabb emberek esnek majd áldozatául.

Életképek a Pálócról, ahol a romák egy része tisztességes munkával szerzi meg vagyonát:

 Forrás: BBC News, Michael Buchanan  

Fordítás: Bogi, Fotók: ifj. Szaszák György