November elejétől december 14-ig tart a X. Thália Fesztivál Kassán. A jubileumi rendezvényen 9 olyan produkció lesz látható, melyek sikere túlszárnyalja a Kárpát-medencét. Az idei Thália Fesztivál újdonsága, hogy a klasszikus darabok mellett táncszínházi előadásokra is sor kerül.

„Három klasszikus színházi előadás tekinthető meg, melyből az egyik a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának darabja, a brünni Divadlo MALÉhRY vígjátéka, továbbá a The Casting, mely a budapesti Színház és Film Intézettel való közös előadás lesz. A felsoroltak mind klasszikus színházi darabok. A színházi táncestjeinken részt vesz majd a Jelenlét Színház Budapestről, mely az Origo című produkciót adja elő. Velük közreműködik a Bélaműhely zenekar, amely gálakoncertet is ad. Ezen kívül jön a Forte Táncszínház a Nagy Füzet című előadással és az Ilosvai Néptáncegyüttes legújabb műsora és cédé-keresztelője is nálunk lesz,” –  fejtette ki portálunknak Richtarčík Mihály, a színház művészeti vezetője.

Természetesen a házigazdák sem maradnak ki. A Thália Színház Molnár Ferenc Liliomjával november 27-én lép fel a fesztiválon, ami egyúttal a 45. színházi évad első premierje lesz.

plagat_festival_thalia_2014