Tegnap este 19 óra után Kassán a Luník VIII –as lakótelepről a Luník IX-es lakótelep felé haladó menetrend szerint közlekedő autóbusz üveg ajtaját bedobták egy kővel. A megkárosított autóbuszhoz a rendőrség készenléti egysége 19.20 órakor érkezett meg, miközben az ismeretlen elkövető kilétének felderítésére a rendőrség annak ellenére nyomozni kezdett, hogy a megkárosult tömegközlekedési eszközt üzemeltető Kassai Tömegközlekedési Vállalat nem tett feljelentést. Az esetről az autóbuszban ülő egyik utas fényképet juttatott el a portálunkhoz, azzal a szemtanúi állítással, hogy a követ egy roma fiú dobta az utasokat szállító  autóbuszba.
A rendőrség megerősítette, hogy 2014-ben ezen a vonalon egyetlen hasonló eset sem történt, míg 2013-ban volt egy hasonló eset, de a tettes kilétét akkor nem sikerült kideríteniük.

/-szák/