A Kassai Kerületi Bíróság a hétfői fellebbezési tárgyaláson ítéletet hozott a 33 éves szepsi kick-box bajnok, Tóth „Doky” László meggyilkolásának ügyében. Ján Červený nyolc és fél évet, Elemír Bartoš pedig hét és fél évet kapott. A harmadik vádlott, Patrik Filipko megúszta két évvel. A Kassai Kerületi Bíróság így elutasította az ügyész fellebbezését, amely a járási bíróság által a harmadik vádlottra kimért túlságosan enyhe büntetést kifogásolta.

Az ítélethirdetés után Tóth István, az áldozat testvére ezt nyilatkozta a portálunknak:

”Azt, ami most bennem van, ez a bírósági döntés nem tudja csillapítani. Több évet kellett volna kapniuk! Felháborító, hogy a testvérem gyilkosai még a bíróságon is azzal fenyegetnek, ha kijönnek megölnek – főleg a Červený. A családomat is féltem, nehogy bántsák őket. Az ügyvédemmel fel fogjuk őket jelenteni fenyegetésért. Reméltem, hogy precedens perről lesz szó és sikerül rámutatni arra, hogy egy sportolótól nem lenne szabad elvenni a védekezési jogot, pusztán azért mert élsportoló. Ha ő akkor védekezett volna a sportkarrierjének lőttek volna. De úgy is mindegy, mert így meg halálra verték. A tettesek meg nem érzik magukat bűnösnek, még ők vannak felháborodva, hogy ennyit kaptak. Nem értem azt sem, hogy a bíró miért nem küldte őket szigorú börtönbe, ahová a gyilkosokat szokás. Ezek csak valami gyengébb intézetben fognak raboskodni.”

Tóth István, a testvére "Doky" temetésén
Tóth István, a testvére “Doky” temetésén

Tóth László egy szádelői (Zádiel) diszkóban kitört tömegverekedés során szenvedett olyan sérüléseket, amelyek később a halálát okozták. Az eset még 2012 áprilisában történt. A testvére, Tóth István is súlyosan megsérült.
A három gyanúsítottat azzal vádolják, hogy a helyi kultúrházban rátámadtak a Tóth testvérekre, Lászlót ököllel ütötték, illetve a földön rugdosták. Az ügyészség főleg a szemtanúk vallomásaira alapozza a vádat, miszerint a tettesek még akkor is ütlegelték Dokyt, amikor már a földön feküdt és nem tudta magát megvédeni.

Az áldozat rövidesen belehalt sérüléseibe. Holttestét a közeli Szádudvarnok-Méhész (Dvorníky-Včeláre) településen találták meg egy árokban. A halált a fejsérülések okozták, illetve az ezek következtében keletkező traumás agy- és tüdőkárosodás.

Forrás Bumm, Amikassa