A vírussal kapcsolatos megelőző intézkedések a magisztrátust, az iskolákat, az oktatási intézményeket, városi hivatalokat és vállalatokat, illetve más, a város fennhatósága alá tartozó szervezeteket fogják érinteni.

A magisztrátus tájékoztatása szerint ebbe beletartoznak a városi tómegközlekedés járművei is, amelyeken teljes, rendkívüli fertőtlenítést fognak végrehajtani. Ez annyit tesz, hogy fertőtlenítik a kapaszkodókat és fogantyúkat a mindennapi higiéniai karbantartásukon kívül. “Erre egy úgynevezett vírus-inaktivációs fertőtlenítést fogunk használni, ami tulajdonképpen egy klóralapú fertőtlenítés. Naponta háromszor fogjuk elvégezni, amikor az autóbuszok és villamosok beérkeznek az állomáshelyeikre.” – nyilatkozta a magisztrátus.

Kiegészítő higiéniai segédeszközöket kap 40 óvoda is, a magisztrátus frekventált helyiségeiben pedig kézfertőtlenítő-állványokat helyeznek el. “A magisztrátus helyiségeiben már elő vannak készítve a szájmaszkok az ügyfélszolgálatban dolgozó alkalmazottak számára.” – tették hozzá.

A város szükség esetén kész arra, hogy további lépéseket tegyen, továbbá kapcsolatban áll a regionális közegészségügyi hivatallal is, illetve, szükség esetén kész összehívni a válságstábot és rendkívüli helyzetet kihirdetni. Elmondásuk szerint mindenben az ország fő higiéniai szakemberének útmutatásai alapján járnak el. Szlovákiában eddig egy embernél sem mutatták ki a vírust, mind a 211 ellenőrzött minta negatív lett.

Mit tegyünk a megelőzés érdekében?

  • gyakran mossunk kezet vízzel és szappannal, legalább 20 másodpercig. Amennyiben erre nincs lehetőség, használjunk alkohol alapú kézfertőtlenítőt.
  • mosatlan kézzel ne érintsük meg az arcunkat, szemünket és orrunkat
  • köhögés és tüsszentés esetén takarjuk el az arcunkat egyhasználatos zsebkendővel, amit aztán dobjunk ki a szemétbe
  • kerüljük az olyan emberekkel való érintkezést, akik a nátha vagy influenza tüneteit mutatják
  • amennyiben megbetegszünk, hívjuk fel a körzeti orvosunkat, aki tájékoztat a következő lépésekről, otthon pedig tartózkodjunk egy külön szobában
  • a háztartásban fordítsunk nagyobb figyelmet a felületek fertőtlenítésére

Forrás: magisztrátus