Az egészségügyi minisztérium új, színek szerinti zónákra osztotta fel az országot, a fertőzöttek számától függően. Tették mindezt egy szakemberek által folytatott járványügyi tárgyalás után.

Mit jelent ez a gyakorlatban? 

A Kormány járványügyi bizottsága és a Szakemberek bizottsága a következő óvintézkedések bevezetését ajánlja a narancssárga és vörös járásokban:  

➡️a beltéri tömegrendezvények betiltása 23.00 után reggel 6.00-ig a maximum 150 fős lakodalmak kivételével
➡️a több mint 500 fős kültéri, és a több mint 250 fős beltéri tömegrendezvények betiltása
➡️ajánlás az önkormányzatok számára a 22:00 utáni alkoholfogyasztását illetően,
➡️vízipipák használatának betiltása

Marek Krajčí egészségügyi miniszter azt is elmondta, hogy a Nagymihályi járásban egy egyházi ünnep miatt rosszabbodott a helyzet, ami 31 idősebb személyt érint. “A 65 év feletti fertőzöttek 80%-a végzi kórházban.” – tette hozzá.

Ezzel egyúttal felszólította az embereket, hogy legalább az iskolaév első két hetében kerüljék a nagyszüleikkel való találkozást. 

Az országban tegnap 226 új fertőzöttet azonosítottak, ebből a Nagymihályi járásban 4, a Kassaiban 6, az Iglóiban pedig 3 a számuk.