A magisztrátus hétfői (október 19.) ülésén a képviselők a Kassai Közlekedési Vállalat tarifáit illető változtatásokról is tárgyalni fognak. Amennyiben az előterjesztett javaslatot elfogadják, bevezetésre kerül az ún virtuális jegy és emellett a büntetést akár már bankkártyával is kifizethetjük helyben az ellenőrnél, ami így 40 euróra csökken.

Vladimíra Petrušová, a vállalat szóvivőjének elmondásából kiderült, hogy az új jegyet egy telefonos alkalmazás segítségével lehet majd megvásárolni, amelyet ezután QR kód formájában tölthetünk le az eszközeinkre és ezt fogjuk felmutatni az ellenőrnek is. A jegyek, az adatlopást meggátolandóan a legmodernebb biztonságtechnikai megoldásokkal lesznek ellátva. Az alkalmazás több, más ismert felületet is magába foglal majd, így igazán felhasználóbarát lesz.

“Az újdonság célja az ún nevezett okos megoldások portfóliójának a szélesítése a modern tömegközlekedésen belül, továbbá a hagyományos jegyeknél elhasznált papír fokozatos csökkentése.” – tette hozzá Petrušová.

További információk a javaslat elfogadása után lesznek elérhetőék. Amennyiben erre sorra kerül, a vállalat úgy véli, hogy az új jegyvásárlási módszer már az elkövetkezendő hónapokban bevezetésre kerülhet. A javaslatban foglalt információk szerint a jegy átszállásra alkalmas és időkorlátos lesz, de csak DPMK járatain lehet majd használni (ez viszont igent csak ellentmond az elvileg februártól bevezetésre kerülő integrált közlekedési rendszernek).

A javaslatban a következőek olvashatóak: 

Az alkalmazás lehetőséget nyújt az időalapú menetjegyek megvásárlására, amelyek akár 7 napig is érvényesek lehetnek. A virtuális jegyek a fizetést követve, a megadott időintervallum (2 perc) letelését követve lépnek érvénybe. Az utasok csak a jegy érvénybe léptét követően szállhatnak majd fel a járatokra, ahogy azt már az SMS-jegyek esetében is megszokhattuk.

Az alkalmazásban egyszerre maximum 40 megvásárolt és aktív virtuális jegyet tárolhatunk majd, amelyek a következők: 30 perces, 60 perces, 24 órás és 7 napos (alapárú és kedvezményesek egyaránt), 60 perces (éjszakai), 60 perces (csomag, kerékpár, állat) a 60 perces (családi, csak szabadnapokon). Ez a fajta jegy nem átruházható.

A virtuális jegyek árjegyzéke:

  • 30 perces menetjegy: 0,79 cent
  • 60 perces mentejegy: 0,89 cent
  • 24 órás bérlet: 3 euró
  • 7 napos bérlet: 11 euró

Ugyanígy olcsóbbak lesznek a kedvezményes jegyek is, csupán a családi jegy ára marad változatlan (1 euró).

Forrás: Korzár Košice