Az édesanya az édesapa első érintései és a továbbiakban a szülőhely élő és épített valósága, történelme – annak a szellemi kisugárzása – minden világra jövő egyén számára egyéniségépítő hatással vannak. Hogy a 125 évvel ezelőtt napvilágra jött Márai Sándorból író lett – ehhez mind ezek adottak voltak Kassán, de később ezekhez Európa – ezen belül Budapest, Párizs, Berlin, Róma – történelmi változásai is formálták a polgári eszményekre alapozott író világlátását és művei révén ő azon kevesek közé tartozik, akik méltán kerültek be a világirodalom jeles egyéniségei közé is. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok jegyében hangzottak el méltatások Jáky Judittól – Márai Sándor Budapesten élő unokahúgától, Hetey Ágotától Magyarország kassai főkonzuljától, Jaroslav Polačektől Kassa főpolgármesterétől Márai Sándor köztéri szobrának mostani megkoszorúzásakor Kassán.
Ezt megelőzően Márai Sándor születésének 125. évfordulója alkalmából Kassán – az író szülőházában, a 2004-ben létesített Márai Emlékkiállítás helyszínén – emlékünnepséget tartottak, ahol Jarábik Gabriella, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma igazgatója köszöntötte a tiszteletadásra érkező sok polgárt. Itt került sor Kocsis Miklós szobrászművész Márai mellszobra gipszmintájának ünnepélyes felavatására is, amit a budapesti ügyvéd Dr. B. Szabó Gábor adományozott.
Az itt elhangzott szoboravatási gondolatait az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Megjelentek!
A sors úgy hozta, hogy fél éven belül másodszor van alkalmam ugyanannak a szobornak a felállítása kapcsán néhány gondolatot megosztanom az érdeklődőkkel. Első alkalommal tavaly novemberben Pozsonyban tudtunk megemlékezni Márairól, szobrának a szlovákiai magyar kulturális közösség részére történő átadáskor. Jó hangulatú és emlékezetes rendezvény volt az is, de már akkor tudható volt, hogy a szobornak Pozsony csak átmenetileg fog otthont nyújtani, mert utazik tovább Kassára, Márai szülőházába, és a 125. születésnapot már itt fogja ünnepelni.
Odüsszeusz tehát most hazatért. Mert, össze kell annak nőnie, ami egybe tartozik! Márpedig Kassa nélkül, az itteni polgári családi közeg és kulturális gyökerek nélkül Márai sem érthető igazán.
Ez a hazatérés azonban számomra nem csak szimbolikus esemény, de egyben felemelő és megható érzés is. Szerencsésnek tartom magam, hogy részese lehettem. Ezért, kérem nézzék el nekem, ha a mostani gondolataim némileg személyesek lesznek, és leginkább arról fognak szólni, hogy nekem mit jelent Márai.
Számomra mindenekelőtt a műveltség megtestesítője ő. Arisztotelész szerint: „A műveltség jó sorsban ékesség, balsorsban menedék.“ Ez a gondolat akár Máraitól is származhatott volna, de az biztos, hogy az ő életét tökéletesen keretezi. A háború előtti Magyarország legismertebb, legdivatosabb és legjobbmódú írói közé tartozott, aki aztán az emigrációban kénytelen volt megtapasztalni a honi elfedettséget és az emigránsoknak kijutó szegénységet, időnként nyomort is. Azonban a műveltség mindvégig olyan érték és támasz volt számára, amiből nem engedett, és amely biztos iránytűnek bizonyult.
Már korai naplóbejegyzéseiből is tudható, hogy napi aktivitásának nagy részét egyáltalán nem az írás, sokkal inkább a gondosan megválasztott szerzők olvasása tette ki. Olvasmányélményeit pedig nem az irodalomkritikus mentalitásával dolgozta fel, bár esetenként a vitriolos fogalmazás sem állt tőle távol bizonyos kortárs szerzők kapcsán. (Ennek leginkább szenvedő alanya Wass Albert volt, akit valóban univerzumok választottak el Máraitól.) Ami leginkább érdekelte ezekben az olvasmányokban, az az örök emberi érték, a tisztesség, az erkölcs és a morál ábrázolása és megragadása volt. Számára ez volt az az ősforrás, amely az általa idealizált polgári eszményt táplálta. Mert Márait az utókor leginkább a „polgárság írójának“ a „polgári eszmény“ megalkotójának és szószólójának tartja anélkül azonban, hogy ennek mélyebb magyarázatát adná. Próbáljuk tehát azt most megtalálni.
Mi az, ami megtestesül ebben a polgári eszményben Márainál?
Ha röviden akarnánk válaszolni erre, akkor azt mondhatnánk, hogy egy tartalmas és tisztességes élet. Ha némileg hosszabb magyarázatba akarnánk bocsátkozni, akkor
. a nevelést,
. a családi szeretetet és összetartást,
. az oktatás minőségének fontosságát,
. a műveltség és tudás rendíthetetlen gyarapítását
. a morált és a tisztességet,
. az önálló szabad gondolkodást és a bátor véleményalkotást
. a feltétlen tekintély elvetését,
. a kezdeményezőkészség elsajátítását,
. az önbecsülést
. és nem utolsó sorban, de a fentiek nélkül tartalmatlan hazaszeretetet kell megemlítenünk.
Mindezekből természetesen Márai idejében sem volt „túlkínálat“ és a helyzet sajnos azóta sem változott. Éppen ez teszi Márai gondolatait és intéseit születése után 125 évvel is abszolút időszerűvé. Előbb szemtanú kortársként, utóbb emigránsként tett fajsúlyos kritikai megállapításai a magyar társadalomról, annak értelmiségéről és vezetőiről tű pontosak. Időállóságukat pedig mi sem bizonyítja jobban, mint az aktuális honi közállapotokra való áthallásuk. Nem véletlen, hogy abból a tükörből, amelyet Márai tart elénk, sokak számára még ma is elviselhetetlenül éles és bántó kép néz vissza.
Pedig Márai értékei egyetemesek, rádásul úgy, hogy közben a nemzeti felemelkedés, és – ami ezzel kéz a kézben jár – a magyar polgári fejlődés útját is kikövezik. Ezért nem lehet Márai személye és gondolatvilága közömbös egyetlen európai polgár számára sem. Regényei, Naplója, Füveskönyvének maximái és nem utolsósorban megrázó versei kötelező útravalója mindazoknak, akik ezen a hosszú és rögös úton, a magyar El Caminon végig akarnak menni.
Márai az értelem és az érzelem örök párharcába egyértelműen az értelem oldalára állt, noha nagyon jól tudta, hogy ezzel a sokkal nehezebb utat választotta. Az értelem rideg tisztánlátását azonban nem volt hajlandó felcserélni a csak érzelmekkel rabul ejtő szirén énekekre. És lássunk csodát! Ha kellően kitartóak vagyunk az értelem megnyerésében, az eredmény akár érzelmi katarzis is lehet. Márai ennek igazi mestere volt.
A szobor nemcsak a külföldön legismertebb magyar írónak, az élete második felét önkéntes száműzetésben, a „szabadság börtönében“ leélő nagy gondolkodónak, vagy ahogy ő utalt saját magára „Ulyssesnek“(azaz Odüsszeusznak) kíván tartós emléket állítani, de Szlovákia minden nemzetiségű polgárát is folyamatosan emlékeztetni kívánja a műveltséget, tudást, lelkiismeretet, valamint a szabad gondolkodást és véleményt is magába olvasztó, a feltétlen tekintélytiszteletet elvető örök polgári eszményre.
A szobor a 2023. júniusában Salernóban felállított bronz és kőszobor méretazonos gipszmintája. A Márai életrajzban jártasak tudják, hogy Márai emigrációjának második olaszországi tizenhárom évét 1968 és 1980 között ebben a szép délolasz kisvárosban töltötte. Márai szerette a várost és tisztelte polgárait, és nem csak az őhozzá olyan közel álló olasz mentalitás, hanem az általa eszményített polgári értékrend működése miatt is.
És tisztelete viszonzásra talált a városban, nemcsak életében, de halála után 36 évvel is! Számomra felemelő élmény volt ahogy a város befogadta Márai második szobrát, miután az elsőt, mintegy tíz éve ellopták. Ezúttal azonban a város egyik legszebb és legforgalmasabb helyére, a tengerparti sétányon, a Lungomare Trieste-n, az óváros bejáratánál állították fel igen komoly márvány alapzatra.
Végezetül, engedjék meg, hogy megosszam önökkel, hogy a mostani megemlékezésünket néhány órával megelőzően nemcsak a salernoi szobornál, de a szülővárosomban Újpesten, Budapest IV. kerületében is lezajlott egy megemlékezés számos résztvevővel az ott 2020-ban felállított Márai szobor megkoszorúzásával.
Noha a „budaisságát“világnézetként megélő Márait személyesen semmi nem kötötte Újpesthez, gondolatai és szellemi hagyatéka az ottani polgárságban is befogadásra leltek. Mivel annak a szobornak az adományozásához is volt a családomnak némi köze, a mai nap – Márai születésnapján túlmenően is – piros betűs ünnepnek számít az életemben.
Márai munkáságának tisztelőjeként őszinte örömömre szolgál, hogy Ulysses a „Nagy Emigráns“, még ha csak szimbolikusan is, de hazatért szülőházába. Személye, életműve és szellemisége katalizátora lehet nem csak a szlovák és a magyar, de az összes európai nemzet polgári eszményeken alapuló, határokat átívelő történelmi kiegyezésének, kölcsönös tiszteletének és szoros együttműködésének.
Mert erre ma nagyobb szükségünk van, mint valaha!
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket
Kassa 2025 április 11.
