Egy kivételes művésztől búcsúzunk

Ma érkezett a szomorú hír: 84 éves korában elhúnyt Kassán Duncsák Attila festőművész, a magyar kortárs képzőművészet kiemelkedő alakja. Életének jelentős részét a művészet és az alkotás iránti szenvedélye határozta meg.  Az elmúlt hónapokban Duncsák Attila egészségi állapota fokozatosan gyengült, de mindvégig megőrizte szellemi erejét és művészet iránti elkötelezettségét.

Élete és munkássága

Munkássága egyedien maradandó nyomot hagy a magyar és a nemzetközi művészeti színtéren is. 1940-ben a nagy világégés idején látta meg a napvilágot Ungváron. Szülővárosát a világháború után a Szovjetúnióhoz csatolták, így elszakadt Európától, de a szovjet valóság megélése is tanulságokkal szolgált számára. Szerencséje volt, hogy  felvették a Szentpétervári Iparművészeti Főiskolára. Igaz, hogy üveg és kerámia szakon szerezte meg a diplomáját, de visszatérve a szülővárosába végül mégis úgy hozta az élet, hogy minden idejét a festészet nyelvén való véleménynyilvánításra fordítsa. Családjával együtt 1982-ben Kassára költöztek ahol egy igen gazdag festői életművet alkotott meg.

Feleségével Duncsák Máriával együtt a kassai magyar közélet meghatározó és tiszteletreméltó tagjaivá váltak, akik jelentős szerepet játszottak a közösség kulturális és szellemi életének gazdagításában.

Duncsák Attila műveiben az absztrakció és a figurativitás egysége különleges vizuális nyelvet teremtett. Színvilága és kompozíciós technikái egyedi kézjeggyé váltak, amelyek felismerhetők a művészeti közegben.

Hagyatéka

Munkái számos magyar és nemzetközi gyűjteményben megtalálhatók, és kiállításai szerte Európában elismerést arattak. Alkotásaiban nemcsak a kárpátaljai és a kasai régió kultúrája, hanem a globális művészeti trendek is megjelentek, összekapcsolva a helyit az egyetemessel.

Emlékezés

Duncsák Attila távozása nagy veszteség a magyar művészeti élet számára. Művészetét azonban továbbra is értékelni fogják, és alkotásai generációkon át inspirációt nyújtanak majd.

Emlékét őrizzük meg, nyugodjék békében!