Kassa közelében épül az új Volvo autógyár, amelynek a termelést kevesebb mint két éven belül kell megkezdenie. Bár az 1,2 milliárd eurós építkezés még javában zajlik, már elkezdték a leendő alkalmazottak toborzását. Az autógyárban közel 7200 ember találhat majd munkát.

Fizetések és juttatások

A Volvo által kínált kezdőfizetések 1850 és 3000 euró között mozognak, attól függően, hogy milyen pozícióról van szó.

A Profesia.sk portálon jelenleg főként szakmai és menedzsment pozíciók találhatók. A meghirdetett állásoknál azonban mindenhol hangsúlyozzák, hogy a megadott bér a minimális összeg, amit az alkalmazott kapni fog, és a végső fizetés az eddigi tapasztalatok és a ledolgozott évek alapján változhat.

A juttatások között 13. havi fizetést és teljesítménybónuszokat is említenek, amelyek a cég eredményeitől és az egyéni teljesítménytől függnek.

Szakembereket és vezetőket keresnek

A Volvo jelenleg IT-szakértőket, környezetvédelmi szakembereket, valamint karbantartási vezetőket keres, de a tömeges toborzásra csak 2024 végén kerül sor, amikor a gyár operátorokat és csapatvezetőket kezd majd felvenni.

Martin Seman, a Volvo Car Košice szóvivője elmondta, hogy jelenleg több mint 100 alkalmazottat foglalkoztatnak, és már betöltöttek néhány kulcsfontosságú vezetői és mérnöki pozíciót is.

Külföldről térnek haza a szakemberek

A dolgozók többsége Szlovákiából származik, de megfigyelhető az úgynevezett „brain return” jelenség, azaz olyan szlovákok térnek haza, akik korábban hosszabb ideig külföldön, például Kínában, Svédországban vagy Csehországban dolgoztak.

„Ez a tendencia értékes tapasztalatokat és új nézőpontokat hoz különböző országokból. A logisztika, az ipari mérnöki munka, a termelésirányítás és az emberi erőforrások területén a legnagyobb az érdeklődés. Minden meghirdetett pozícióra 30-40 jelentkező akad, ami a munkahelyek magas vonzerejét mutatja” – nyilatkozta Seman.

Gyártás kezdete: 2026

A Volvo 2026-ban tervezi megkezdeni a tesztgyártást, amelyet a teljes termelés indulása követ majd.

„Célunk, hogy biztosítsuk a legmagasabb minőséget és hatékonyságot. A konkrét dátumokról és a további lépésekről időben tájékoztatni fogjuk a közvéleményt” – tette hozzá Seman.

Pracu Eszter