2021. október 20. - szerda
Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Görgey – az egri Gárdonyi Géza Színház vendégjátéka

2015-11-30 @ 19:00 - 21:30

EUR5.50 - EUR8.50
ELŐADÁS ISMERTETŐ

GÖRGEY ARTÚRRÓL

Régi adósságomat törlesztem ezzel a drámámmal. Betöltve a nyolcvanat, írói aktivitásom birtokában, húszegynéhány színdarabbal a hátam mögött úgy éreztem, tartozom az általam is megfogalmazott történelmi igazságnak e dráma megírásával. A történettudomány objektív és politikai kurzusoktól független, tisztességes része már kellőképpen a helyére tette a szabadságharc árulójaként megbélyegzett, megrágalmazott fővezér szerepét. Aki nem vesztett csatát soha, de a túlerő reménytelenségének küszöbén Kossuth minden hatalmat átadva neki, rábízta a világosi szomorú vég lebonyolítását. Majd elsőként elmenekült az országból. És elsőként nevezte Görgey Artúrt, immár külföldről, árulónak.
Sajnos a politika, és sok évtized kötelező iskolai doktrínája több generáción keresztül sulykolta az áruló Görgey Artúr torzképét, mely még ma is százezrek tudatában él. A történészek, és néhány irodalmi alkotás igazságtétele mellett nekem is kötelességem volt a színház közönségformáló erejével beleszólni e történelmi perbe. Egy rossz nemzeti mítoszt oszlató kemény történelmi szembenézés, melyre sajnos kevéssé vagyunk hajlamosak e hazában.
De nem hiányzik a buffó – vonal sem. A téma komoly drámaiságát – mint általában minden darabomban -itt is átszövi az irónia.

Görgey Gábor, író
Görgey Artúr tábornok személye, a nevéhez kapcsolódó világosi fegyverletétel, az 1848-49-es forradalom- és szabadságharc nemzeti gyászba fordulásában neki tulajdonított szerep, az „ítélet, vagy felmentés” ma is ellentmondásokkal teli.
Van-e értelmes önfeladás? Lehet-e, kell-e vállalni a felelősséget az utolsó magyar hadsereg megsemmisüléséért, vagy a talán még lehetséges, de jóval távolabbi jövő életlehetőségét kell-e választani? Van-e vállalható kompromisszum?
A döntés egyszemélyi felelősség. Görgey Artúr honvéd tábornok döntött.
A döntés megítélése, pro és kontra, máig ható vita tárgya. Több analógia ismert azóta történelmünkben. 1919 és az azt követő események….1945,….1956… Megtorlások, kitelepítések, ellehetetlenített élethelyzetek – kontra élni akarás, életben maradás, megélhetés, karrier. Magyarázatra, feloldásra, feloldozásra váró tragikus életpéldák.
Görgey Gábor drámája mélyen átélhető, emberi feleletet ad.

Blaskó Balázs
rendező

 

SZEREPOSZTÁS
Görgey Artúr: KELEMEN CSABA
Joskó, veterán huszár: BALOGH ANDRÁS
Terka, házvezetőnő: NAGY ADRIENNBODOR NÉMETI GYÖNGYI
Anya: DIMANOPULU AFRODITÉ
Perczel Mór: TUNYOGI PÉTER
Andrássy Norbert: NAGY ANDRÁS
Széchenyi István: VÁRHELYI DÉNES
Kossuth Lajos: BLASKÓ BALÁZS
Rendező: BLASKÓ BALÁZS
Díszlettervező: BÉNYEI MIKLÓS
Jelmeztervező: MOLNÁR GABRIELLA
Súgó: SZECSKÓ ANDREA
Ügyelő: SZECSKÓ ANDREA
Rendezőasszisztens: BLASKÓ ZSÓFIA
Bemutató: 2015. 03. 27.

Játékidő: kb. 2 óra 20 perc (1 szünettel)

forrás: www.gardonyiszinhaz.hu

Részletek

Dátum:
2015-11-30
Időpont:
19:00 - 21:30
Összeg:
EUR5.50 - EUR8.50
Esemény kategória:

Szervező

Thália Színház
Telefon:
00421-55-622 41 24
E-mail:
office@thaliaszinhaz.sk
Honlap:
http://www.thaliaszinhaz.sk/

Helyszín

Thália Színház
Mojmírova 3
Kassa-Košice, 04001 Szlovákia
+ Google Térkép
Telefon:
00421-55-622 58 66
Honlap:
http://www.thaliaszinhaz.sk
xvideospornfree.net xvideospornfree.net xvideospornfree.net xvideospornfree xvideospornfree xvideospornfree xvideospornfree.net xvideospornfree.net xvideospornfree xvideospornfree xvideospornfree.net xvideospornfree