
- Ez az esemény elmúlt.
MaNDa FilmKlub – Eszkimó asszony fázik (1983)
2016-02-23 @ 18:00 - 19:30
Eszkimó asszony fázik (1983) r: Xantus János
Az Eszkimó asszony fázik Xantus János több nemzetközi díjjal jutalmazott nagyjátékfilmje 1983-ból. A film meghatározó darabja a 80-as évek elejének, amikor is az első nyilvánosságba szép lassan kezdtek átszivárogni egyes dolgok a második nyilvánosságból (a kor underground értelmisége és művészei).
A filmben szereplő Trabant zenekar egyike volt a kor megtűrt zenekarainak, ami azt jelentette, hogy államilag nem támogatták, tagjai nem kaphattak hivatalos zenészengedélyt, -igazolványt, de koncertezhetett – igaz, erre is csak kis klubokban volt lehetőségük. Az Eszkimó asszony fázikkal azonban a zenekar megcsinálta a szerencséjét. A film sikerei miatt kiadták egyetlen hivatalos lemezüket, mely azt a néhány számot tartalmazta, amit a produkcióhoz vettek fel. Ez volt az első eset, hogy egy underground rockzenekar lemeze hivatalosan megjelenhetett Magyarországon.
A történet alapja egy szerelmi háromszög. A lányt Méhes Marietta játszotta. A két férfi pedig Boguslav Linda zongoraművész és Lukáts Andor, a siket állatkerti gondozó szerepében. A lány megszökik az intézetből, és az állatkertben összeakad a siket gondozóval, aki belészeret és (szinte mániákusan) elkezdi védelmezni őt. A lány a szeretője lesz… Egészen addig a napig, amíg nem találkozik a gazdag, nemzetközi sikert sikerre halmozó zongoraművésszel, aki unja és megelégeli addigi életét, és vár valamire, ami majd új értelmet ad neki… Ezt látja meg a lányban, aki teljesen elveszi az eszét. Eldob érte mindent. Elkezdnek számokat írni, és végül összehoznak ketten egy zenekart (ezt az akkori Tarbant zenekar játszotta). Persze az elhagyott siket férfi minden mozdulatukat követi, és mindig próbál a lány közelében maradni, továbbra is azért, hogy megvédhesse (egy darabig még a bandában is hajlandó dobolni, de az együttműködésnek a két vetélytárs közti ellenségeskedések véget vetnek).
Egy idő után a dolgok kezdenek jól alakulni, legalábbis a lány szemszögéből. Az együttes egyre ismertebb lesz, sok barátot szerez (köztük olyanokat is, akinek tengeren túli kapcsolatai vannak), észre sem véve, hogy a zongoristának már alig van pénze, folyton kölcsönkér, hogy el tudja tartani kettejüket, és karriere is romokban hever. Azt pedig már végképp alig veszi észre, hogy folyamatosan egy sötét árnyék ólálkodik a lakásuk körül…