2024. március 14. - csütörtök
Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Rükverc (Abonentka Kazinczy bérlet)

2015-03-05 @ 19:00 - 21:30

EUR4 - EUR8

Rendező: Czajlik József

Csak 15 éven felülieknek!

A színmű nagyon pontos és alapos látlelete, egy ember életén keresztül, a régiónk jelenének és félmúltjának. Kerékgyártó színműve Szlovákiában ősbemutatónak számít. Emellett a szerző a kassai Thália Színház kérésére kifejezetten kassai viszonyokra dolgozta át a darabot, ezzel is erősítve, bizonyítva a történések, események érvényességét. A darab éppen ezért ezzel az alcímmel szerepel: – egy (lecsúszott) polgár vallomásai -, utalva Kassa ikonikus írójának, Márai Sándornak a regényére. A darab tizennégy jeleneten keresztül követi végig a főhős, az örök vesztes prototípusaként is jellemezhető Vidra Zsolt életét. Az alkotás egyik leleménye, hogy fordított időrendben, visszafelé bomlik ki a főszereplő élete, ebben az esetben a haláltól jutunk el a születésig. A kétezres évek elejétől jutunk vissza az 1950-es évekig. A társadalom hatvan éve tükröződik Vidra Zsolt apró örömökből és hatalmas kudarcokból álló életében. A műre egyszerre jellemzőek a pergő dialógusok, a hűvös acélkeménységű helyzetrajz, a pengeéles fogalmazás, a kegyetlen, lényegre törő jellemzés, a groteszk hangvétel és a fekete humor.

Dramaturg: Forgács Miklós
Díszlet: Fodor Viola m.v.
Jelmez:Őry Katalin m.v.
Zene: Lakatos Róbert
Mozgás: Bocsárszky Attila, Richtarcsík Mihály
Köszönet Szászi Zoltánnak konzultánsi munkájáért!

Szereplők

Vidra Zsolt Gál Tamás
Szocmunkás, Anya, Szőke nő, Boltvezetőnő Varga Lívia
Orvos, Eta, Erzsi, Zsizsi, Gyerek, Körzeti orvos Latócky Katalin
Patológus, Joli, Vevő, Kurva, Márta Rab henrietta m.v.
Jegyzőkönyvvezető, Jutka, Tanulólány, Nővér,
Kurva, Zsuzsi, Gyerek

Dégner Lilla
Lecsós Vera, Telefonhang, Ancsa, Kurva,
Gyerek, Kustyánné

Szoták Andrea
Százados, Kertész, Szerető, Csongor, Mester,
Gyerek, Cigány vőlegény, Őrmester

Benkő Géza m.v.
Boncmester, Jocóbá, Apa, Német turista,
Cigány,

Petrik Szilárd
Rendőr, Usankás, Zelený főmérnök, Bodó,
Fröccsös Gyuri, Tizedes, Gyerek

Bocsárszky Attila
Rendőr, Sálas, Kalapos, Boltvezető, Gazsi,
Verőlegény, Gyerek

Madarász Máté
Zászlós, Pólós, Pultosfiú, Jani, Kiscsibém,
Cigány, Férfi, Gyerek

Ollé Erik m.v.
Misi, a néptáncos

Richtarcsík Mihály m.v.

Részletek

Dátum:
2015-03-05
Időpont:
19:00 - 21:30
Összeg:
EUR4 - EUR8
Esemény kategória:
Esemény címkék:

Szervező

Thália Színház
Phone
00421-55-622 41 24
Email
office@thaliaszinhaz.sk
View Szervező Website

Helyszín

Thália Színház
Mojmírova 3
Kassa-Košice, 04001 Szlovákia
+ Google Térkép
Phone
00421-55-622 58 66
View Helyszín Website
xvideospornfree.net xvideospornfree.net xvideospornfree.net xvideospornfree xvideospornfree xvideospornfree xvideospornfree.net xvideospornfree.net xvideospornfree xvideospornfree xvideospornfree.net xvideospornfree