2021. október 27. - szerda
Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Thália – Akárkik

2014-10-13 @ 09:30 - 11:30

EUR4 - EUR8
Thália - Akárkik

A Kassai Thália Színház legújabb bemutatója az Akárkik című színházi nevelési előadás (Theatre in Education – TIE), mely a közel húsz éve működő budapesti Káva Kulturális Műhellyel együttműködve jött létre, minden szempontból egyedülálló, kísérleti kezdeményezésnek számít magyar és szlovák nyelvterületen egyaránt.
A Thália Színház színészeinek, alkotóinak újdonság kipróbálni ezt a színházi formát, és a színházi-nevelő program kereteit.
Ebben a műfajban a produkció fele készül el a próbafolyamat alatt, a másik fele pedig magán az előadáson születik meg, amikor a diákok hozzászólnak az adott témához, beszélgetnek a szereplőkkel, befolyásolják a történet kimenetelét, maguk döntenek bizonyos momentumokról.
Az Akárkik című színházi nevelési előadás kiindulópontja Kárpáti Péter Akárki című drámája. Az utóbbi évtizedek egyik jelentős magyar drámai alkotása lényeges, de gyakran tabuizált, elhallgatott témákat feszeget, melyek közül a legjelentősebbek a halál, a gyászmunka, a társadalom viszonya a haldoklóval. Az Akárkik a felelősségvállalás témakörét járja körül. A diákokat azzal a kérdéssel szembesíti, vajon mi a másik ember felelőssége, egy olyan emberrel kapcsolatban, aki bajban van. Mik a felelősségvállalás lehetőségei egy családtag, egy barát, a társadalom, vagy egy vadidegen szempontjából? Lehet-e segíteni, ha a másik elutasítja, ha az érintett magának is hazudik, mit tud tenni a közeli hozzátartozó, vagy a kívülálló?

Tanácsadó-rendező-alkotó: Káva Kulturális Műhely
Milák Melinda, Kardos János és Gyombolai Gábor
Dramaturg: Forgács Miklós

Előadók:

Nagy Kornélia/Varga Lívia
Szabadi Emőke
Lax Judit
Havasi Péter
Madarász Máté

forrás: www.thaliaszinhaz.sk

 

 

Részletek

Dátum:
2014-10-13
Időpont:
09:30 - 11:30
Összeg:
EUR4 - EUR8
Esemény kategória:
Esemény címkék:

Szervező

Thália Színház
Telefon:
00421-55-622 41 24
E-mail:
office@thaliaszinhaz.sk
Honlap:
http://www.thaliaszinhaz.sk/

Helyszín

Márai Stúdió
Timonova 776/3
Kassa-Košice, 040 01 Szlovákia
+ Google Térkép
Telefon:
00421-55-622 58 66
Honlap:
http://www.thaliaszinhaz.sk/
xvideospornfree.net xvideospornfree.net xvideospornfree.net xvideospornfree xvideospornfree xvideospornfree xvideospornfree.net xvideospornfree.net xvideospornfree xvideospornfree xvideospornfree.net xvideospornfree