2024. március 5. - kedd
Loading Events

« All Events

  • This event has passed.

THÁLIA TÁNCESTEK – Gergye Krisztián Társulata: AUKCIÓ

2016-03-22 @ 19:00 - 20:00

EUR4 – EUR8.50

Gergye Krisztián Társulata: AUKCIÓ
festészet – tánc – képrombolás

„name” egy ismeretlen anonim képzőművész, kinek ecsete a táncos, vászna a színpadi tér. Koncepciójában a táncelőadás és annak minden tényezője csak ürügy és eszköz. Színpadi előadók személyisége mögé bújva végső célja a személytelenség maximumában alkotott legszemélyesebb felmutatása, a tettes nyomainak kisajátítása, és a mindenkori értékítéletektől való függetlenség megőrzése. Anonimitása teljes körű. Alkotói vágya örök.

Az AUKCIÓ egy olyan, önmagában is érvényes, táncként és színházi jelenlétként is értelmezhető fizikai tevékenységet helyez a figyelem középpontjába, amelynek végső célja egy festészeti alkotás megvalósítása, ami élő képzőművészeti gesztussorként értelmezi a színpadi cselekményt. Az előadás során születő festmények egy aukció keretében „kiállításra“ és „eladásra“ is kerülnek az este folyamán. Azok, a késznek kikiáltott képek pedig, amelyek nem találnak gazdára, azonnal megsemmisülnek.

Képzőművész / koncepció: „name”
Koreográfus, előadó: Gergye Krisztián
Zene: Bella Máté / Éj monológja
Jelmez: Béres Móni
Smink, maszk, kellék: Károlyi Balázs
Díszlet: Kicska Miklós
Produkciós asszisztens: Bogdán Zenkő / Kiss Réka Judit
Produkciós vezető: Gáspár Anna/Huszár Sylvia

Az előadás hossza: 50 perc
Bemutató: 2014. május 7. , Bethlen Téri Színház, Budapest

Az előadás 2014-ben elnyerte a VI. Monotánc Fesztivál fődíját, a Monodíjat.
Fesztiválok: I. Hungarian Contemporary dance Festiva (Berlin,2014), dunaPart III, Hungarian Showcase (Trafó Budapest, 2015), dance.movement.theater International Festival (Gyergyószentmiklós, 2015), Fringe OZORA (Ozora, 2015), One Actor International Festival (Cheb, 2015)
Gergye Krisztián művészetére leginkább a képzőművészeti gondolkodásmód jellemző. Schiele, Bacon és Freud-hommázsai jelentős előadásai voltak a magyarországi táncszcénának. Gergye nem tetszelegni vágyik a képzőművészi titulusban, pusztán az alkotás képzőművészeti irányú gesztusát emeli színpadra, hogy a táncművészet ne egy absztrakció mögé elbújó, bárhogyan értelmezhető gesztussor maradjon, hanem annak absztrakciója a képben magában legyen tetten érhető.
Gergye Krisztián ezúttal nem inspirációnak használta, nem felidézte mások festményeit, hanem egy sajátos performansz keretében táncosként maga hozott létre képeket. Vagyis a tánc ebben az esetben a gesztusfestészetként ismert képzőművészeti irányzattal kapcsolódott össze (…) A tánc, mint minden előadó-művészet, a pillanatban él. Ha nem készül róla felvétel, csak az emlékezetben marad nyoma. Ezúttal azonban a színesre festett vászon is megőrizte a tánc egyfajta sajátos lenyomatát.” (Turbuly Lilla (Irodalmiszemle, 2014.06.11.)
GK Társulat: https://www.facebook.com/gergyetarsulat?fref=ts

Támogatók: EMMI, NKA

Gergye Krisztián a magyar kortárs színház és táncművészet kiemelt képviselője. A hagyományt a modern formanyelvvel ötvözve hozta létre sajátos tánc- és mozgásnyelvét. Művészi kísérletei során jutott el a tánc, a színészet, és a képzőművészet határterületeire, amit jól fejez ki társulata mottója is: a „Több, mint tánc”. Színes egyéniség, aki táncos-koreográfus és színész-rendezőként is mindig a legtisztább és legegyértelműbb megfogalmazási módokat kutatja alkotásaiban. Azt a műfajt részesíti előnyben, amely leginkább megfelel a mű elemzésének, a gondolatnak. Azt a formát választja, amelyben a gondolat adekvátan jelenik meg. Táncosként és koreográfusként fellépett majdnem minden ismert magyar tánc társulattal, bemutatót tartott minden ismert hazai táncszínházban és helyszínen. 2008-2013 között a Bárka Színház, majd a Nemzeti Színház tagja. Rendezőként és előadóként is számos díjat nyert és rangos kitüntetést kapott.

GK Társulata a műfaji korlátokat áttörő különleges színházi nyelvével, – amely eredeti formában ötvözi a tánc, a zene és a képzőművészet elemeit – a legmagasabb művészi színvonalon képviseli a hazai kortárs színházat itthon és külföldön. 2014-től projekttársulati keretekben a művészeti műfajok közötti párbeszéd lehetőségeit kutatja és hoz létre műfaj-független, de a kortárs táncművészetet mindig kiemelt pozícióban kezelő interdiszciplináris előadásait. Olyan állandó és meghívott művészekkel dolgozik, akik jelentős szakmai múlttal rendelkező személyiségek, és nyitottak a műfajok közötti átjárások lehetőségeire. Rendszeresen szerepel külföldi fesztiválokon, többek között Lengyelországban, Ausztriában, Romániában, Szlovákiában, Szlovéniában, Szerbiában, Portugáliában, Franciaországban, Nagy- Britanniában, Németországban.

 

AUKCIO_plakat_end

Details

Date:
2016-03-22
Time:
19:00 - 20:00
Cost:
EUR4 – EUR8.50
Event Category:

Organizer

Thália Színház
Phone
00421-55-622 41 24
Email
office@thaliaszinhaz.sk
View Organizer Website

Venue

Thália Színház
Mojmírova 3
Kassa-Košice, 04001 Szlovákia
+ Google Map
Phone
00421-55-622 58 66
View Venue Website
xvideospornfree.net xvideospornfree.net xvideospornfree.net xvideospornfree xvideospornfree xvideospornfree xvideospornfree.net xvideospornfree.net xvideospornfree xvideospornfree xvideospornfree.net xvideospornfree