Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Vitéz lélek – A budapesti Nemzeti Színház vendégelőadása

2019-11-24 @ 19:00 - 22:00

Vitéz lélek

A budapesti Nemzeti Színház vendégelőadása

A „komoly játék” műfaji megjelölésű színdarab alapvetően különbözik a novellától. Nemcsak azért, mert a főhőst átkeresztelte a szerző, hanem mert a színműben, mely már a második világháború idején született, az eredeti szamaras történet jelképisége már egészen más üzenetet hordoz. Míg a novellában az első világháborút megjárt frontharcos, Demeter Gábor alapélménye az, hogy lehetetlen visszatérnie oda, ahonnan elindult, Balla Péter története a visszatérés és az újrakezdés drámája. Annak az elbeszélése ez, hogy – Pilinszky szavaival élve – miként fogadja vissza „az ősi rend” a háború után hazatérőt. A maga korában Tamási ezzel a „programmal”, mely kardcsörtetés helyett arra buzdít, hogy „műveljük meg kertjeinket”, korántsem aratott osztatlan sikert.

Tamási ebben a művében már nem a székely nyelvjárás szembetűnő stíluselemeivel él. Nem egy édes-bús népszínművet ír, hanem a magyar néplélek igazi drámáját viszi színre. Azt a párbeszédekben megragadható dinamizmust mutatja föl, s hozza drámaíróként játékba, mely az egy nyelvet beszélő közösségeket végső soron összetartja – ahogyan a múltban, úgy reményeink szerint a jövőben is.

Részletek

  • Dátum: 2019-11-24
  • Időpont:
    19:00 - 22:00
  • Esemény kategória:

Helyszín

  • Kassai Nemzeti Színház
  • Fő utca 58 / Hlavná 58
    Kassa, Szlovákia
    + Google Térkép