Akik az év végi ünnepek kötelező elfoglaltságai miatt a kassai Löffler Múzeumban nem tekinthették még meg a 60. életévét betöltő Filep István festőművész 60 festményéből rendezett kiállítását, azok 2015. január 11-ig pótolhatják a mulasztásukat. Feltétlenül megéri, mert egy olyan képi világba tekinthetnek bele, melynek felmutatása csak a kiválasztottaknak adatik meg. Filep István ezek egyike, mert a létezés olyan dimenzióit, olyan titkait tárja elénk, melyek előtt megállva nekünk is szinte földbe gyökerezik a lábunk és a látvány hatására láthatatlan hajszálgyökereket eresztünk, melyek aztán összekapcsolnakennek a képi megnyilvánulásnak a teljességével. Csaknem minden kiállított festményére érvényes ez, de engem legerősebben a Nap alatt(2013, akril, szololit,86,5×65,5), az Életfragmentumok (2011,akril, vászon, 70×60 cm) a Szélben (2014,akril, vászon, 80×60 cm)a Kapu a semmibe (2012,akril, szololit, 73,5×66,5 cm) című alkotásai érintettek meg a legmélyebben.
De vajon milyen mélységekből és milyen magasságokból, milyen érintések hatására – egyáltalán honnan eredhet Filep István művészi közlésének ez a sajátos ereje? – kérdeztem magamtól, amikor a kiállító terem végében megállva még egyszer visszanéztem a képekre. Nos, a feleletet nem könnyű megadni, de gyanítom, hogy valamire mégis rádöbbentem. Mikor azon gondolkodtam, hogy ez az alkotó a színek tobzódását, a mozgás állandósult szerepét mire alapozva értelmezi, rájöttem, hogy neki nem csak látása van a világról, hanem hallása is. És éppen ez az utóbbi lehet az a többlet, ami a festményeit sajátossá teszi.A látáson kívül ennek a hallásnak köszönheti, hogy a képei szinte zenélnek is. Ha a Napraforgó az esőben, vagy a Víz és vér, vagy a Szélben című képeire gondolok – de a fentebb említetteket is ide véve- valamennyi egy-egy képi zenei szimfóniaként is megszólal.
Ez a kassai festőművész tudatosan távol tartotta magát minden csoportosulástól. Életművét a saját belső hangjára hallgatva alkotta meg. Vívódásai, nehéz helyzetei természetesen neki is voltak. Volt, amikor elege lett a festészetből is. Ilyenkor – a hallásának köszönhetően – a zene segítette át a válságos korszakokon. Ha nehezen is, de beszerezte a megfelelő bambusznádakat és jobbnál jobb pánsípokat készített magának, meg azoknak, akiknek éppen szükségük volt ilyen csodálatosan megszólaló hangszerre. Játékával egyszer az élete utolsó szakaszában Londonból Kassára látogató nagy költőnket, Határ Győzőt is elbűvölte. A jubiláló Filep Istvánnak azt kívánjuk, hogy legyen ereje még sok-sok kép-szimfónia megalkotásához.
Szaszák György
.
