1825 február 18. Ezen a napon látta meg a napvilágot a magyar irodalom egyik kiemelkedő alakja – Jókai Mór. Írásomban ecsetelhetném életpályáját vagy szerteágazó munkásságát is, ehelyett úgy döntöttem egy másik megközelítést választok. Hisz mi sem jellemez jobban egy írót, mint a papírra vetett gondolatai. Jókai egyik leghíresebb művében, az Aranyemberben találtam rá a következő sorokra: „Mit lehet tenni a tél ellen? Várni kell a tavaszt.” Két egyszerű mondat, melyek felett könnyedén elsiklik az olvasó, és amelyek első ránézésre egyáltalán nem tűnnek ki Jókai káprázatos kompozíciói közül, mégis örökérvényű üzenetet hordoznak magukban.
Az emberi élet egyik kulcsfontosságú koncepciója a várakozás. Mindig várunk valamire, hogy egyszer majd minden más lesz, jobb lesz. Így február vége felé már áhítozunk a tavasz után, várjuk, hogy mikor szakad vége a dermesztő hidegnek. Mindeközben úgy érezzük lassan minden összeomlik körülöttünk. Krízis, természeti katasztrófák, klímaválság, infláció, háborúk… Mintha a világ rossz irányba indult volna el, és egyenesen a pusztulás felé tartana. Kétségbe ejt minket az aggodalom és a tehetetlenség, a nyugtalanság szinte tapintható a levegőben. Elkeseredve vesszük tudomásul, hogy a világnak csupán apró porszemei vagyunk, és nem sok mindent tudunk befolyásolni annak alakulásával kapcsolatban. A hideg töretlenül a csontunkig hatol, és úgy érezzük a tavasz már sosem jön el.
Mégis feltenném a kérdést: Nem voltak-e ennél sötétebb időszakok a történelem folyamán? Katasztrófák, járványok, és háborúk sora tette próbára az embereket újra és újra. Sokszor felmerül bennem, hogy vajon hogyan tudtak mindezzel megbirkózni? Az emberi lélek bonyolult működését leegyszerűsítve: türelemmel. Márai Sándor szavaival élve a türelem az „az emberi képesség, melyre legnehezebben tehetünk csak szert, … mely ellen lényünk legtitkosabb ösztönei lázadoznak, mert halandók vagyunk, mert időnk kimért, mert csillagunk lefut”. Valahogy azonban mégis erőt kell vennünk magunkon a legsötétebb órákban is, s tennünk, amit tenni tudunk a saját életünk színterén, miközben nem veszítjük el a reményt. Mert mi mást tehetnék a tél ellen, mint hogy reménykedve és türelemmel várjuk a tavaszt.
Pracu Eszter írása
Egyetemi hallgató a Kikelet alelnöke
