Április 11. József Attila születési dátuma apropóján a Költészet Napja. De ezen a napon született Kassán a városunkat világirodalmi rangra emelő Márai Sándor író is, aki a lírával is képes volt katartikus élmények kiváltására – és itt nem is csak a Halotti beszédére gondolunk, hanem már arra az 1920-ban Berlinben megfogalmazott nagy versciklusára, melynek a Sakk címet adta. Melyben a kassai polgár magával a Mindenhatóval folytatta le a nagy játszmáját, s annak ellenére, hogy mattot kapott, hittel nyugtázta a teremtő előtt: „ A világegyensúly: az igaz ember.”
A Költészet Napja előtt, már péntek délután Kassán rá, a 115 éve született Márai Sándorra emlékeztünk. A 2004-ben felállított köztéri szobránál, a 2013-ban róla elnevezett téren a megemlékezés szónoka ezúttal Magyarország idén kinevezett új kassai magyar főkonzulja – Szesztay Ádám volt. Beszédét az alábbiakban teljes egészében közöljük.
„Tisztelettel köszöntöm a kassai polgárokat és a vendégeket, a kassai polgárok előjárói közül pedig Renáta Lenártová, főpolgármester helyettes asszonyt, aki többek között a város kulturális ügyeivel foglalkozik! Öröm számomra, hogy kassai pályafutásom kezdetén együtt ünnepelhetjük Márai Sándor születésének évfordulóját. Köszöntöm a polgárok jelenlévő különböző közösségeit, amelyek Márai Sándor örökségét őrzik.
A köszöntésben azért hangsúlyozom ennyire a „polgárt“, mert ha nagyon nagy leegyszerűsítéssel megpróbálnánk egy mondatba sűríteni azt, amire Márai Sándor egész életművében a választ kereste, illetve próbálta megadni, akkor az valami olyasmi, hogy „mit jelent polgárnak lenni”. Mit jelent egy város polgárának lenni, mit jelent egy ország polgárának lenni, mit jelent egy nemzet polgárának lenni? És mi következik abból, hogy a polgárok közösségeket alkotnak: családokat, városokat, országokat, nemzeteket? Mit várhat el a polgár a polgárok közösségétől, és mit várhat el a polgárok közössége a polgártól?
A Kassai polgárokban az ostromlott városban zajló beszélgetésekből kiderül, hogy a kassaiak nemcsak önmagukért harcolnak, amikor összefognak jogaik védelmére és érdekeik érvényesítésére. Hanem úgy érzik, hogy ezzel a királyért is harcolnak, a hazáért, sőt végső soron Európáért.
Márai világossá teszi, hogy a város nemcsak attól volt város, hogy falak vették körbe, árumegállító joga volt, és jelentős számban iparosok lakták. Mint ahogy ma sem csak attól város a város, hogy sokan laknak benne, és modern áruházak és gyárak veszik körbe, amelyekbe korszerű közlekedési eszközökkel lehet eljutni. Hanem attól város a város, hogy a benne lakó polgárok: felelősséget éreznek a város iránt, és ez a közös felelősség szolidáris közösséggé teszi őket. Büszkék a város múltjára, őrzik annak értékeit, és közkinccsé teszik ezeket az értékeket: elérhetővé teszik egymás számára és a külvilág számára.
Magyarország idén kinevezett új kassai magyar főkonzulja – Szesztay Ádám
Nagyjából ugyanezt mondja Márai az országról és a nemzetről is, például akkor, amikor – naplója szerint – 1945 telén a Dunakanyar csendjéből hallgatja Budapest második világháborús ostromának zaját, és arról gondolkodik, hogy azokon a romokon, amelyek az ostrom után maradnak, sikerül-e igazi fővárost, igazi országot, igazi nemzetet építeni. Olyan nemzetet, amely nemcsak önmagával szembeni felelősségre képes (ez is drámaian fontos ott, abban a pillanatban, amikor az elmúlt hónapok tragikus eseményei alapján ő is megállapította a nemzet önmaga iránti felelősségének a teljes csődjét), de ő olyan nemzetről álmodik, amely a külvilág iránt is felelős. Amelyről aztán 1956-ban – Mickiewicz gondolatát alkalmazva a magyarokra – úgy kiáltott fel Mennyből az angyal című versében, hogy „Népek Krisztusa, Magyarország!“
Márai szerint tehát a polgári lét egyik mércéje, hogy a polgárok közössége – a város, az ország, a nemzet – mit sugároz ki magából a külvilág számára? Tudatosan alakítja-e, saját értékrendje, saját hitvallása szerint alakítja-e a közösség ezt a kisugárzást?
Ezért, amikor itt Kassán, Márai városában az ő születésére emlékezünk, akkor érdemes úgy éreznünk, hogy Márai ilyen kérdéseket tesz fel nekünk:
Mit sugároz ki a mi közösségünk a kívülállóknak?
Mit sugároz ki Magyarország? Mit sugároz ki Szlovákia?
Mit sugároz ki a két ország és a két nemzet kapcsolata?
Mit sugároz ki a város, amely mindkét nemzet számára kedves, és amely mindkét nemzet múltjának – közös múltjuknak is – a legfontosabb emlékeit őrzi?
Nem azért kell ezeket a kérdéseket feltenni, hogy most, itt megválaszoljuk. Nem is mi fogjuk ezeket megválaszolni, hanem majd a történelem, utólag. Hanem azért kell feltenni ezeket a kérdéseket, hogy életünkkel és munkánkkal olyan válaszok kirajzolódására törekedjünk, amelyekre mi magunk is és utódaink is büszkék lehetünk.
Ahogy Márai Sándorra emlékezünk az ő városában, és ahogy közkinccsé tesszük az ő kassai emlékeit: ez mind része ennek a válasznak. Tisztelt Kassaiak! Ürülök, hogy együtt dolgozhatom Önökkel azon, hogy válaszunk minél jobban feleljen meg azokra a kérdésekre, amelyeket Márai Sándor szellemisége tesz fel nekünk. Hogy büszkék lehessünk saját nemzedékünk válaszaira és az égben Márai Sándor is büszke legyen ránk.”
