Az R4-es gyorsforgalmi úton Kassán a baleset következtében négy személy sérült meg, ketten közülük súlyosan.
A rendőrkapirányság szóvivője szerint a baleset vasárnap délután 16:45 órakor történt:
„A nagymihályi származású gépjárművezető (39) Citroen C4 típusú gépkocsijával haladt az R4-es gyorsforgalmi úton a VSS hídtól a Južné nábrežie utca irányában, amikor a Nižné Kapustníky utcán haladva nem vette figyelembe a függőlegesen elhelyezett közlekedési táblát (az egyik irányból tilos a behajtás és a kötelező haladási irányt jelző táblákat),“ – magyarázta a kerületi rendőrkapitányság szóvivője, Jana Mésarová.
„A sofőr gépjárműjével az ellenkező irányba hajtott, ahol frontálisan ütközött a szembe haladó Audi típusú gépjárművel, melynek vezetője egy 25 éves férfi Stropkov-ról. A baleset során a Citroen gépjármű vezetője (39) és utastársa (15) súlyos sérüléseket szenvedett, a gépjárműben utazó másik személy (8) és az Audi sofőrje könnyebb sérülésekkel megúszta az ütközést,“ – mondta Mésarová.
„A vizsgálat során kiderítették, hogy a balesetet megelőzően az Audi sofőrje nem fogyasztott alkoholt, a Citroen sofőrjétől pedig elrendelték a vérvizsgálatot. Az Audi-n keletkezett károkat a szakértők 89 000 €-ra becsülték, a Citroen-en 3000 €-ra és az úton keletkezett károk összege 800 €,“ – tette hozzá.
A baleset okát és körülményeit, úgy mint a balesetben résztvevők bűnösségét egyenlőre vizsgálják. A rendőrség az esetben testi sértés vádjával indított eljárást.
Forrás: Policajný zbor SR
Fotók: kosice.dnes24.sk