Tegnap a szlovák médiák túszdrámáról számoltak be, azt állítván, hogy egy férfi a gyerekeit és nejét tartotta sakkban. Mára kiderült, hogy túszejtés nem történt, de tragikus kimenetű családi dráma igen. A Kassa melleti Királynépe községben egy ember meghalt és két rendőr is megsérült.

A 41 éves Jozef Murgaš a családi házába zárkózott be két vérebbel. A felesége azért riasztotta a rendőrséget, mert vasárnap óta sem őt, sem a 15 esztendős lányukat nem engedte be az otthonukba. A rendőrség nagy erőkkel tűzoltókkal és mentőkkel érkeztek a helyszínre, mert a férfi azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a házat.

„Olyan volt mint egy filmben. Biztosították az egész utcát, szalaggal zárták le, a házainkból senkit se ki se be nem engedtek. Nagyon sokáig egyezkedtek vele. Azt mondta nekik, hogy menjenek el, mert nincs bírósági engedélyük itt tartózkodásra. Ő senkinek semmit nem csinált – ezt kiabálta, ezt hallottam, semmi mást” – árulta el a szerkesztőségünknek az agresszor szomszédja.

A közel 7 órás sikertelen egyezkedés után a feleség engedélyével a különleges kommandós egység behatolt a házba, miközben a férfi gyújtogatásba kezdett, és a rendőrökre késsel támadt.

Az egyik rendőr önvédelemből használta a fegyverét a gyanúsítottal szemben, aki a földre esett. A rendőr ekkor a támadójával dulakodásba keveredett és a másik rendőr kénytelen volt használni a fegyverét. A helyszínen öt lövés dördült – tájékoztatta a médiát Juraj Leško ezredes, a Kassai Kerületi Rendőrkapitányság igazgatója.

Az öt lövésből négy találta el a támadót, akit a kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórházba szállítottak, ahol ma délelőtt elhunyt. Az egyik rendőrt egy golyó a jobb kezén találta el, a másik pedig kisebb égési sérülést szenvedett. A belügyminisztérium illetékesei lefoglalták a rendőrök fegyvereit és azt is vizsgálják, hogy a beavatkozás törvényesen történt-e.

sz.gy.