Jelentős évfordulóra emlékeznek a napokban a kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórházban. A kassai állami kórház 1924. június 24-én nyitotta meg kapuit. Kapacitása 600 ágy volt, így a kor legnagyobb és legmodernebb egészségügyi intézményei közé tartozott. A kassai állami kórház első igazgatója Jozef Uram lett, aki egyben a sebészeti osztály főorvosa volt. Egyedülállónak számított a kórház területén kialakított park is, melyben jelenleg 1612 darab fa és bokor található. A következő jelentős dátum az intézmény történetében 1928 volt. Ebben az időben jelentősen növekedett a fertőző betegségek száma, elsősorban a veszettségé, ezért ekkor hozták létre az állami kórház mellett működő Pasteur Intézetet. Ezzel egyetemben 848 ágyra növelték a kórház kapacitását.

További fontos mozzanat volt a kassai Orvosi Kar 1948-as megalakulása, mely a pozsonyi Comenius Egyetem Orvostudományi Karának kihelyezett részlegeként jött létre. Az utolsó jelentős változás 2010. július 1-én következett be. Ekkor kapta az intézmény a mai hivatalos nevét.

Az évforduló kapcsán megrendezett ünnepségsorozat vasárnap kezdődött, miután a kórház több alkalmazottja is részt vett a kassai Nemzetközi Békemaratonon. A mai napon Zuzana Zvolenská egészségügyi miniszter jelenlétében emlékplaketteket adnak át. Holnap 13 órától a kassai Művészetek Házában rendeznek egy a szervátültetésekkel foglalkozó szakmai konferenciát, amit a „Pillanat szépsége” című fotókiállítás ünnepélyes megnyitója követ. Október 8-án, ingyenes szűrővizsgálatokkal, és orvosi tanácsadással várják az érdeklődőket a kórház munkatársai a Galéria üzletközpontban. Október 9-én leleplezik Viliam Ganz híres kardiológus emléktábláját, mely aKovács utca 28-as szám alatt található gimnázium épületén kapott helyet, mivel ebben az iskolában tanult az öt évvel ezelőtt elhunyt professzor. Az ünnepségsorozat lezárásaként október 10-én, a Kassai Állami Színházban megtartandó előadáson vesznek részt az egyetemi kórház munkatársai.

A kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórháznak jelenleg csaknem 3300 alkalmazottja van. Az intézmény kapacitása 1356 ágy. Az egyetemi kórház rendelőiben évente csaknem 700 ezer vizsgálatot végeznek el.

(mmi)