Azt nem tudni hol, de azt igen, hogy valószínűleg a 15. század első felében született egy fiú, aki az István nevet kapta. Kőfaragónak tanult ki, és olyan bécsi mesterektől is tanult, akik a bécsi Szent István székesegyházat építették. Kölnben volt tanulmányúton.
Kassára Budáról érkezett valamikor 1460 előtt, ahol elfoglalta a kassai építészeti kohó mesteri posztját. Fontos megemlíteni, hogy a középkori kohóknak semmi közük nem volt a kohászathoz, hanem „kulcsra készen átadott” templomokat építettek. Megvoltak a saját belső előírásaik, receptjeik és titkaik és rituáléik.
Kőfaragó István Kassán a 15. század 60-as és 80-as éveiben dolgozott. A Szent Erzsébet-dómon épített egy királyi erkélyt 1462-ben, két déli kápolnát és egy északit (a 19. században lerombolták) valamint egy 16 méter magas pasztofóriumot (szentségtartó), amely sokak szerint a legszebb egész Szlovákiában és talán még a déli tornyot is. A város tisztelt polgárává vált, a városi tanács tagjává és két háznak is tulajdonosa is volt.
A mester Kassán kívül is tevékenykedett, a bártfai Szent Egyed templomon és Gölnyicbányán is. Később Budára költözött, ahonnan, mint Mátyás király királyi építésze a Diósgyőri váron kezdett el dolgozni. Valószínűleg 1498-ban halt meg.
Feltehetőleg ő az, aki a dóm déli kápolnájáról– a Mettercia kápolnáról néz le, mivelhogy az ő munkaideje alatt, 1477-ben fejezték be. A szobron építési terveket tart a kezében és a vállán pillér formájában tartja az egész építkezés felelősségének terhét. Hasonlóan, de színesebben ábrázolták a bártfai templom oszlopán. Valószínűleg kassai kőfaragó Istvánnak hívták. Félalakja a bártfai templom és a frissen felújított Szent Erzsébet-dóm egyik eddigi legfigyelemreméltóbb részletét alkotja. Még „személyesen” is találkozhattunk vele az Orbán-toronyban a ma már nem létező Viaszfigurák Múzeumában.
