A KVP lakótelepen a  napokban megkezdték a várva várt multifunkciós csarnok építését. A beruházó cég múlt héten megkapta az építkezéshez szükséges engedélyt. A csarnok építésének kezdetét még 2012 áprilisára tervezték, de a projektet a földbirtokokkal és a forgalmi ill. gyalogos hozzáférhetőséggel kapcsolatos problémák miatt elhalasztották.

„A multifunkciós csarnok ötlete körülbelül 4 évvel ezelőtt jött, amikor szembesültünk a jégpályák hiányával Kassán,“ – emlékezett vissza Marek Mergleský, az FLM cég ügyvezető igazgatója, amely egyben a projekt beruházója is.

A KVP Aréna olyan multifunkciós csarnok lesz, mely a jégkorong, a street hockey (a jégkorong egyik változata, melyet korcsolyák nélkül játszanak aszfalton, műanyag felületen vagy betonon – szerk. megj.) és az inline jégkorong (labdával vagy speciális koronggal játszák) kedvelőinek biztosít majd sportolási lehetőséget.

A projekt része egy kültéri multifunkciós pálya kialakítása is, mely a kézilabda és kosárlabda kedvelőinek szolgál majd. A csarnok szerves része lesz még egy háromszintes terület öltözőkkel, büfével, konditeremmel és a nézők számára kijelölt terekkel. Az aréna zökkenőmentes működéséért 4 alkalmazott felel majd.

Az új sportcsarnokban bárki sportolhat

A KVP Arénát bárki használhatja majd: sportegyesületek, a környező iskolák diákjai, különböző érdeklődési körök látogatói, de akár amatőr jégkorongcsapatok is. A beruházó cég igazgatója elmondta, hogy mindenki számára szeretnék lehetővé tenni a sportcsarnok pályáinak használatát, ami mellett fő szempont a kedvező árak. A csarnok üzemeltetője a szülők ill. iskolák érdeklődése esetén lehetőséget nyújt majd különböző sportklubok üzemeltetésére is.

 

Az építkezés helyszínén a város, a városrész, a beruházó cég, a közeli iskola és a helyi sportegyesület képviselői ünnepélyesen megütögették a csarnok alapkövét.

 

A beruházó cég Kassa városától a földterületet 30 évre bérelte ki. A helyszínen, ahol a csarnok épül, már napok óta folynak a munkálatok. A multifunkciós csarnok a tervek szerint az idei év karácsonyára elkészül. A kültéri rész befejezését az építkezési cég a 2016-os év végére tervezi.

 

Forrás: kosice.dnes, korzár