A Wizz Air fapados légitársaság a közelmúltban bejelentette, hogy az ügyfelek keresletét figyelembe véve Kassán új légitámaszpontot nyit június 5-én, azaz három hónappal korábban, mint ahogy azt ígérték.

Olaszország Lombardia nevű régiójában lévő nagyvárosba, azaz Milánóba (Milano Bergamo repülőtér) és az észak-angliai Robin Hood Doncaster Sheffield repülőtérre már június 5-én illetve 7-én indulnak a légitársaság új járatai.

A légitársaság közölte, hogy a Londonba induló járatok számát is megnövelik, így hetente 10 járat fog közlekedni ezen az útvonalon. Az idei nyári szezonban így tehát a WizzAir Szlovákia második legnagyobb repülőteréről, Kassáról hetente összesen 14 járatot indít majd.

A fent említett légitársaság továbbá azt is bejelentette, hogy a kassai repülőtéren nyitja meg új operációs légitámaszpontját, és idén szeptemberben további két járatot is indít Szlovákia keleti régiójából. A támaszpont egy A320 típusú Airbus-nak ad majd otthont, ami 30 új munkahelyet teremt majd.

,,Nagyon örülünk annak, hogy korábban bejelenthetjük a támaszpont megnyitását Kassán. A két új járatnak, melyek a Milano Bergamo és Doncaster Sheffield repülőtéren landolnak majd, melyeket 3 hónappal hamarabb helyezünk üzembe, és a több Londoba induló járatnak köszönhetően, kassai ügyfeleink akár már ma is elkezdhetik tervezni a nyári kirándulásukat,” – mondta Daniel de Carvalho, a légitársaság PR menedzsere.

A kassai repülőtér igazgatótanácsának elnöke és ügyvezető igazgatója Karl Dandler még hozzáfűzte, hogy az anna.aero portál felmérései alapján a kassai repülőtér az egyik leggyorsabban fejlődő volt az 5 repülőtér közül Európában.

A előrehozott légitámaszpont nyitását Kassa polgármestere, Richard Raši is díjazta:

,,Ez egy nagyon jó hír a kassai lakosok számára és természetesen Kelet-Szlovákia egész lakossága számára, hiszen a már júniusban nyitó légitámaszpont 30 új munkalehetőséget teremt majd, továbbá városunk és régiónk repülőterének elérhetőségének gyors fejlődése heti 10 járatot jelent majd Londonba, kettőt Milánóba és további kettőt pedig az angliai Sheffieldbe,” – mondta a város főpolgármestere.

Rendszeres járatok:

Austrian Airline (Tyrolean Airways) – Bécs (Ausztria)
České aerolinie – Prága (Csehország), Pozsony (Szlovákia)
Smart Wings – Burgas (Bulgária), Rhodos (Görögország) » szezonális járatok
Wizz Air – London/Luton (Anglia)
Sheffield/Doncaster (Anglia) » 2015 júniusától
Milánó/Bergamo (Olaszország) » 2015 júniusától

Charterjáratok:

Ajaccio (Korzika)
Antalya (Törökország)
Burgas (Bulgária)
Cagliari (Olaszország – Szardínia)
Catania (Olaszország – Szicília)
Iraklio (Görögország)
El-Gurdaka/Hurghada (Egyiptom)
Korfu (Görögország)
Kos (Görögország)
Lamezia Terme (Olaszország – Kalábria)
Málaga (Spanyolország – Andalúzia)
Marsa Alam (Egyiptom)
Monasztir (Tunézia)
Olbia (Olaszország – Szardínia)
Rijeka (Horvátország)
Rodosz (Görögország)