A kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola 5 fős csapata 2015. április 10-én részt vett Csongrádon a VII. Határon Túli Honismereti Versenyen, amit a Csongrád Megyei Honismereti Egyesület és a Csongrádi Kistérség Történelemtanári Munkaközössége szervezett. A rendezvénynek a csongrádi gróf Széchenyi István Általános Iskola adott otthont. A megmérettetésbe18 csapat nevezett be, ahol a régió diákjain kívül a kassai máraisok mellett Délvidékről, Óbecséről is érkeztek 5.-6. évfolyamos versenyzők. A verseny ötletgazdája és főszervezője Rostáné Hajdú Erzsébet megnyitója után beszédet mondott Bedő Tamás, Csongrád város polgármestere, Prof. Dr.Blazovich László, a Csongrád Megyei Honismereti Egyesület elnöke, Molnárné Tóth Györgyi tankerületi igazgató és Váradi Gáborné, a csongrádi összevont általános iskolai szervezet vezetője is. Beszédükben kihangsúlyozták a magyar néphagyományok, a közös szellemi örökség ápolásának fontosságát. Ezután a helyi kisdiákok, majd az Alföld Néptáncegyüttes és a Röpülj Páva Kör műsorában gyönyörködhettek a nézők.
A verseny forgószínpadszerűen zajlott, a csapatok 5 állomáson mérték össze tudásukat, melyek témakörei a falu élete, a fonó, kalákamunkák, családi kapcsolatok, kötődések, szokások és falusi munkálatok voltak. A versenyzők előzetes faladatokat is kaptak: dramatikus játékot kellett előadniuk a fonóval kapcsolatban, ezen kívül tablót és díszes menetlevelet is kellett készíteniük. Az izgalmas versenyzés mellett kenyeret süthettek és megismerhették a helyi kézművesek és hagyományőrzők tevékenységét. A kassai csapat, melyet Köteles Lilla, Szesztay Ajnácska, Erdélyi Dóra, Kisiday Fülöp és Gerenyi Gergő diákok alkottak, kitűnően szerepelt, az előkelő 3. helyezést érte el és a verseny különdíját is elnyerte. A diákok felkészítő tanárai Pribék Emőke, Varró Csilla, Máthé Judit és Tóth Mónika voltak. A verseny után az óbecsei és a kassai versenyzőknek meglepetésben volt részük, mert megtekinthették Csongrád főbb nevezetességeit Losoncziné Szentandrási Erzsébet, a Kossuth Szövetség Dél-Magyarországi régiója titkárának vezetésével. Megnézték a Városháza dísztermét, a Nagyboldogasszony-templomot, a Batsányi János Gimnáziumot. Ezután kirándultak a Körös-torokhoz, ahol a kilátóból gyönyörködhettek az Alföld panorámájában. Minden csapat számára megtiszteltetés és kihívás volt ezen a rangos versenyen részt venni, továbbvinni az ősök szellemi örökségét, érezni az összetartozás erejét és élvezni a közös együttlét örömét.
Tóth Mónika