HomeHírekEgyébA nyár után indul a próbagyártás a kassai Volvo-gyárban

A nyár után indul a próbagyártás a kassai Volvo-gyárban

A Kassa melletti Volvo-autógyár építése továbbra is a tervek szerint halad. Az idei nyár után megkezdődik a próbagyártás, a teljes termelés beindítását pedig 2027-re tervezik.

A gyár jelenleg már több mint 600 alkalmazottat foglalkoztat, június folyamán további 70 ember csatlakozik a vállalathoz, az év végéig pedig még mintegy 700 új dolgozó felvételét tervezik. Erről pénteken tájékoztatott Marc Gombeer, a Volvo Cars Košice igazgatója.

Minden kitűzött határidőt sikerült tartani. Az idei nyár után zökkenőmentesen áttérünk a próbagyártási szakaszra. Ez a lépés tökéletesen felkészít bennünket a 2027-re tervezett éles gyártás elindítására, így teljesítjük eredeti vállalásunkat” – mondta.

A vállalat képviselője megerősítette, hogy az előkészítő és építési munkálatok pontosan a tervek szerint haladnak.

A Valaliky üzemben jelenleg a legfontosabb gyártási részlegek működési tesztelése zajlik. A présüzem, a karosszériaüzem és a megacasting részleg tesztjei során már több mint 100 komplett karosszériát gyártottak le és küldtek Svédországba.

Az egyes járművek alkatrészeinek mintegy 36 százaléka szlovákiai beszállítóktól származik majd.

A vállalat tájékoztatása szerint a gyártósori operátori pozíciókhoz nem feltétel az angol nyelvtudás, a képzések szlovák nyelven zajlanak. A felvett technikusok és operátorok 95 százaléka jelenleg szlovák állampolgár. Emellett már teljes kapacitással működik az új, saját tréningközpont is közvetlenül a gyár területén.
Pracu Eszter

RELATED ARTICLES

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

- Advertisment -spot_img

Most népszerű