A Szilicei-fennsík alig hetven kilométerre fekszik Kassától, mégis mintha a világ végére jutna az ember. A kanyargó utak lassan elhagynak minden települést, és hirtelen kitárul egy magasföld: végtelen rétek, kopár kőfoltok és magányos fák. Első pillantásra nyugalom és csend honol, ám aki letér a kijelölt ösvényekről, hamar ráébred, hogy a táj mélyen lélegzik: a felszín alatt járatok, üregek és barlangrendszerek húzódnak, amelyekhez a fennsík jellegzetes formái – töbrök, víznyelők, különös mélyedések – kapcsolódnak.
A Szilicei-fennsík karsztvidék, ahol a víz nem patakokban gyűlik össze, hanem eltűnik a porózus mészkőben, mintha a föld magába inná. Ennek oka egyszerű földtani folyamat: a mészkő csaknem úgy viselkedik, mint egy óriási szivacs. A csapadék a kőzet repedésein keresztül a mélybe szivárog, ahol föld alatti patakok, üregek és sokszor több kilométer hosszan futó barlangjáratok rejtőznek. Emiatt a fennsíkon alig látni felszíni vizeket, a víznyelők viszont annál gyakoribbak. Ezek a természetes nyílások valóságos kapuk a föld alatti világba: sokszor egész patakok folynak beléjük, hogy aztán a barlangok sötétjében folytassák útjukat. A helyiek számára épp ezért a fennsík mindig is egyfajta misztikus tér volt.
A táj jelképei a töbrök, ezek a tál alakú, természetes mélyedések, amelyek lassan, évszázadok alatt formálódtak a mészkő oldódásával és beszakadásával.
A Szilice környéki falvakban a töbröknek számos neve él a mai napig: hívják őket juknak, gödörnek, lápának vagy egyszerűen csak lyukas helynek. És valóban, úgy tűnik, mintha a fennsík mindenütt tele lenne lyukakkal, amelyek hol kicsik, hol embernyi mélyek, de van köztük olyan is, amelybe akár egy kisebb ház is beleférne. Télen, amikor a hó latyakossá válik és olvadni kezd, szinte látni, ahogy a töbrökbe elindul a latyak a mélyedések irányába, és azok elnyelik az olvadó havat – emlékezik vissza Gordon László, a helyi természet egyik legismertebb szakértője. Azt állítja, hogy ennek a sajátos klímának köszönhetően olyan növények és bogarak is megtalálhatók itt, amelyek a környék más részein sehol sem fordulnak elő. A töbrök külön mikroklímát őriznek: télen tovább megmarad bennük a hideg, nyáron hűvösebbek, és a helyiek úgy tartják, hogy „saját időjárásuk van”.
A fennsík egyik legkülönösebb pontja a Papp Verme-tó, egy hely, amely köré már régóta legendák szövődtek. A monda szerint a helyi pap éppen a földet művelte a tó környékén, amikor hirtelen megnyílt alatta a talaj, és elnyelte őt. A földtani magyarázat azonban legalább olyan érdekes, mint a legenda. A táj titokzatosságához hozzájárul, hogy a tó környékén több víznyelő is található, ahol a víz valóban nyomtalanul eltűnik. A Papp Verme valójában egy időszakos tó, amely a töbrök egyik sajátos változata. A mélyedés alján vízzáró agyagréteg található, amely mint egy természetes dugó működik: amikor sok az eső, nem engedi át a vizet, ekkor a gödör megtelik, és tavat alkot.
A Szilicei-fennsík így egyszerre földtani csoda és élő mítosz. A karsztvidék működése tudományos magyarázatok alapján is lenyűgöző: a felszínen eltűnő vizek, a föld alatti járatok, a repedéseken keresztül kapcsolódó mély világ egy olyan rendszer, amely szinte lélegzik. Ugyanakkor a helyi legendák és a táj ősi történetei egy olyan réteget adnak hozzá, amely túlmutat a geológián. A fennsík egyszerre a tudomány és a képzelet terepe, ahol a föld alatti világ valósága és a falu öregjeinek történetei egymás mellett élnek.
