A kassai Fő utcán található zenélő szökőkút pénteken ünnepélyesen megnyitja a nyári szezont.
A városi napok alkalmából, valamint a szökőkút létrehozásának 40. évfordulója tiszteletére programokat készítettek a látogatók számára.
A következő napokban fokozatosan mind a 16 szökőkutat üzembe helyezik a belvárosban és a lakótelepeken – tájékoztat a városi hivatal a honlapján.
A zenélő szökőkút melletti parkban a program 20:30-kor kezdődik, amelyet táncos koreográfiák nyitnak meg. Ezek az 1980-as évektől – a szökőkút építésének idejéből – egészen napjainkig mutatnak be korszakokat.
Az ünnepélyes indítás 21:00 órára van tervezve. A város emlékeztetett arra is, hogy a szökőkút 2023 és 2024 között csaknem 1,8 millió eurós felújításon esett át.
A kassaiak további szökőkutakra is számíthatnak, például a Stará jazdiareň sportcsarnok melletti parkban, a Bašťovanského utcán, a KVP lakótelepen, a Pasteur téren, valamint a Luník I és II városrészekben. Ezek jelenleg építés vagy felújítás alatt állnak, részben uniós forrásokból.
„A szökőkutak jelentősége a klímaváltozás miatt folyamatosan nő, ezért újakat építünk és a nem működőket felújítjuk. Célunk, hogy minél több vizet vigyünk a városba. Nemcsak hűsítik a környezetet, hanem találkozóhelyeket és kellemes pihenési lehetőséget is kínálnak a forró nyári napokon” – mondta Jaroslav Polaček polgármester.
A szökőkutak működtetéséért – beleértve a téliesítést és az újraindítást – a Kassai Városi Zöldterület-kezelő felel.
Az idei évben a 16 szökőkút előkészítésére – beleértve az ellenőrzéseket, javításokat, alkatrészcseréket, tisztítást és rendszeres karbantartást – több mint 40 000 eurót különítettek el.
Pracu Eszter

