Egy szép hétvégét és még néhány napot tölthettek együtt Fonyban és Várhosszúréten a kassai magyar iparisták, valamint a szepsi és kassai gimnazisták az encsi és abaújszántói diákokkal közösen az Abaúj-Hegyközi Civil Szövetség jóvoltából. Erre már tavaly óta készülődtek, amikor egy pályamunkával bizonyították, hogy ismerik népünk történelmét, majd erről részletesebben a helyszínen is összemérték tudásukat a kiegyezéstől a trianoni békediktátumig terjedő időszak eseményei kapcsán. Ezen kívül még Gyóni Géza Csak egy éjszakára című háborút elítélő versének elmondásával is megmutathatták tehetségüket. Végül a szepsi háromtagú csapat szerezte a legtöbb pontot, de közvetlenül mögöttük a Márai Gimnázium és a Szakkay József Szakközépiskola osztozhatott a második helyen. Őket követte Encs és Abaújszántó diákcsapata. Jutalmul valamennyien részesei lehettek egy szakmai konferenciának a Kazinczy Ferenc Társaság rendezésében, amelynek vezető értékelték a diákokat, köztük Fehér József a Széphalomban működő Magyar Nyelv Múzeumának igazgatója és a Kiss Endre József, a sárospataki Nagykönyvtár igazgatója. A kirándulások során megnézték többek között Boldogkő várát, Vizsolyban a Biblia első magyar fordításának eredeti példányát és a templomot. Megálltak Szepsiben is, ahol a városközpont mellett egy térségi képzőművészeti kiállítást néztek meg, valamint bormúzeumot, majd Betlért, Rozsnyót és a várhosszúréti cseppkőbarlangot. Külön élmény volt találkozni Ulman Istvánnal, aki fafaragó műhelyében fogadta őket. A látnivalók mellett ismerkedtek, barátkoztak, tapasztalatot cseréltek, s talán ezzel otthoni társaiknak is elmondhatják, hogy milyen gazdag természeti és történelmi értékeket rejt ez a vidék: szülőföldjük, otthonuk.
(mml)