A kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola adventi programja különleges élményt nyújtott a kisiskolások számára. Az Abaúj-tornai Református Egyházmegye lelkészei, Orémus Zoltán esperes és Géresi Takács Klaudia vezetésével közösen tartottak karácsonyi foglalkozást, melynek célja a karácsony üzenetének közelebb hozása volt a gyerekekhez.
A nap a közös énekléssel és áhítattal indult az iskola tornatermében, ahol a gyerekek már izgatottan várták az eseményeket. A foglalkozások aztán az osztálytermekben folytatódtak, ahol a kisdiákok minden érzékszervét aktiválták, hogy teljesebben átélhessék a karácsonyi történetet.
A program során a gyerekek illatokat szagoltak, eljátszották a szálláskeresés történetét, sőt, még egy rövid rajzfilmet is megtekintettek Jézus születéséről. Az éneklés sem maradt el, közösen karácsonyi dalokat tanultak, amelyeket ütőhangszerekkel kísértek. A zene és a játék szelleme áthatotta a napot, amely során a gyerekek bibliai témájú társasjátékokat játszottak, a foglalkozások pedig korosztályuknak megfelelően folytak.
A foglalkozások alatt a gyerekek szívecskéket gyűjthettek, amelyeket egy nagyobb szívbe ragasztottak, így szimbolizálva a közösség összetartozását és a szeretet ünnepét.
Tóth Mónika