Van egy hely a Felvidéken, ahová minden nyáron emberek százai, sőt ezrei térnek vissza. Nem azért, mert kötelező, hanem mert valami különös módon mindig hazahúzza őket. Idén végre én is megtapasztalhattam, milyen az, amikor az ember nem csak látogatója, hanem része lesz a Gombaszögi Nyári Tábornak.

Sátorral érkeztem, hátizsákkal a vállamon, és nagyjából annyi tervvel, hogy majd lesz valahogy. Már az első órákban világossá vált, hogy ezt a tábort nem lehet előre megtervezni. Hiába lapozgattam a programfüzetet, mindig akadt egy új beszélgetés, egy érdekes előadás vagy egy koncert, ami felülírta az eredeti elképzeléseimet. Nem is csoda: az idei Gombaszögön több mint harminc programhelyszín várta a látogatókat, ahol csaknem hatszáz program közül lehetett válogatni, estére pedig hét színpad telt meg zenével.

Már az első napon megfogott a tábor hangulata. A völgyet körülölelő dombok, a fák árnyéka, a sátrak végtelen sora és a minden irányból érkező beszélgetések olyan érzést keltettek, mintha egy kis időre egy teljesen külön világba csöppentem volna. Olyan világba, ahol senki sem siet, mégis mindig történik valami.

A sátrazás persze nem csak romantika. Reggel a nap már korán felmelegítette a sátrat, este pedig minden nesz beszűrődött, közben rájöttem, hogy ezek a pillanatok ugyanúgy hozzátartoznak a táborhoz, mint az esti koncertek vagy a hajnali beszélgetések.

Napközben szinte lehetetlen volt unatkozni. Egyik beszélgetés követte a másikat: közéleti fórumok, könyvbemutatók, kulturális előadások, civil szervezetek programjai és workshopok váltották egymást. Sokszor úgy indultam el egy előadásra, hogy útközben teljesen másnál kötöttem ki. Ez talán Gombaszög egyik legnagyobb erőssége: nemcsak programokat kínál, hanem kíváncsivá teszi az embert.

Az egyik legjobb élmény mégis az volt, hogy szinte minden program után belebotlottam valakibe, akivel percek alatt beszélgetés alakult ki. Teljesen természetes volt, hogy idegenek ültek le egymás mellé egy padra, együtt nevettek, majd este ugyanazon a koncerten találkoztak újra. Itt valahogy sokkal könnyebben születnek ismeretségek.

Ahogy közeledett az este, a tábor teljesen átalakult. A nappali nyugalmat felváltotta a pezsgés. Egyre többen indultak a színpadok felé, a büfék előtt hosszabb lett a sor, mindenki a saját esti programját tervezte. Az idei fellépők között olyan nevek szerepeltek, mint Dzsúdló, ByeAlex és a Slepp, Zorán, Parno Graszt, Analog Balaton vagy Dánielfy, így szinte minden zenei ízlés megtalálhatta a maga kedvencét.

A koncertek adják Gombaszög egyik legnagyobb varázsát. Nemcsak a fellépők miatt, hanem azért is, mert itt valahogy mindenki együtt éli meg a zenét. Senki sem akar megfelelni, senki sem siet. Csak ott állnak az emberek egymás mellett, énekelnek, táncolnak, és néhány órára elfelejtik a hétköznapokat. Nem egy konkrét fellépő maradt meg bennem, hanem az az érzés, hogy több száz ember ugyanabban a pillanatban ugyanazt az élményt éli át.

A Gombaszögi Nyári Tábor számomra nem arról szólt, hogy hány koncerten vettem részt vagy hány előadást hallgattam meg. Talán ez az, amit kívülről a legnehezebb megérteni. Gombaszög nem pusztán egy fesztivál. Egy olyan közösségi tér, ahol a zene, a kultúra, a közélet és a kikapcsolódás természetesen kapcsolódik össze. Néhány napra mindenki ugyanannak a történetnek lesz a szereplője, függetlenül attól, hogy először jár itt vagy évek óta visszatérő vendég.

Azt hiszem, sokan ugyanazzal az érzéssel indultunk haza: alig ért véget az idei tábor, már a következő jár a fejünkben. Remélem mindannyian találkozunk jövőre, Gombaszögön.

Szitás Veronika