A 2013/2014-es színházi évadban ugyan nőtt a Thália Színház látogatottsága, mégis továbbra is anyagi gondokkal küzdenek. Leginkább az új produkciók legyártásánál vannak gondban. A teátrum igazgatója, Czajlik József úgy gondolja, hogy a szlovákiai magyar politikai elit nem képviseli kellő képen a kisebbségi színjátszás ügyét.

Czajlik József: ,,Hogy lehet elvárni a Kassai megyétől, hogy egy országos lefedettségű színházat csak a megye dotáljon? Ide politikai szándék kell. Tehát a magyar közösség politikusainak fel kell ébredniük és feltenni maguknak azt a kérdést, hogy szükségük van-e erre a kultúrára. A második kérdés pedig az, hogyan lehetne ezt olyan szintre emelni, hogy valóban ne csodákat tegyünk itt, és tönkre vágjuk az idegrendszerünket azzal, hogy nem vagyunk finanszírozva és könyörögjünk és sírjunk.”

A megyei önkormányzattól kapott támogatás, a színház rezsi- és bérköltségeit sem fedi így a produkciók gyártására már egyáltalán nem jut pénz. A hiányt a jegy bevételből és pályázati támogatásokból próbálják pótolni. A darabokban közreműködő kreatív szakmunkaerő is áron alul vállal munkát a színháznál így segítve azt. A díszlet és ruhatervezők kénytelenek újrahasznosítani a raktárban elhelyezet kellékeket. Czajlik József szerint egy profi színháznak nem így kellene működnie.

Czajlik József: Mínusz hetvenezerrel kezdünk minden évet. Mi nagyon ügyesek vagyunk, szerencsére nagyon jól pályázunk szépen nőttek a bevételeink is ebben az évadban nőtt a nézőszámunk is, mi tulajdonképpen 200-ezer eurót hozzákerestünk ehhez a bevételhez, de ez még mindég kevés a színház egy költséges műfaj.

 Az új évadban három új színésszel bővül a csapat: a Kassai polgárokban idén debütált Dégnér Lillával, valamint visszatér Kicsa Katalin és Gál Tamás is. Viszont Nagy Kornélia egy időre elhagyja a társulatot. Az új évad a zenés előadásoké lesz. Ami a darabokat illeti két populáris, egy klasszikus és egy alternatív várható. A két populáris mű egyike a Chorus line című musical, amit a Budapesti Színház és Film Intézettel közösen készít a teátrum – ez az első bemutató lesz. Negyvenöt év után ismét egy reprezentatív előadást is kínál majd a térsulat, ez pedig Molnár Ferenc Lilioma lesz, ami az egyik legismertebb, leghálásabb, közönség által az egyik legkedveltebb darab. A következő darab Czajlik József igazgató rendezésében Kerékgyártó István Rükverc című darabja. Az évadzáró előadás pedig egy francia kellemes, de fanyar operett lesz, a Ne bánts virág. Az évadot a színház egy nyílt nappal zárta, melyen igazi családbarát gyermeknapi hangulat alakult ki. A vendégeket egyebek mellett trambulinnal, korongozással, mézeskalács díszítéssel várták. Az érdeklődők betekinthettek a kulisszák mögé is, ahová maguk a színészek vezették be őket. Madarász Máté, a társulat színésze portálunknak azt is elárulta, hogy mivel fogja tölteni a nyári szünetet:

,,A színészek nyáron is minnél többet próbálnak dolgozni, persze a magánéletben én vőfélyesedni fogok egy-két lagziban. Emellett még szeretnék elmenni a Gombaszögi Nyári Táborba, továbbá lesz még fellépésünk a Hoppárézimivel, később pedig szeretnék eljutni Londonba is.”

A Thália Színház új repertoárjának a jelmondata ,,Élhetünk-e másképp?”. A következő évadban ennek a mottónak mind fizikai, mind filozófiai vonulatában teszi fel a kérdés a társulat.