A Szobránci járásban található 180 lakosú Vadászfalva (Beňatina) kedvelt kirándulóhely, mégpedig a türkizkék bányatavának köszönhetően. Éppen itt építették meg Kassa megye első drótkötélpályáját, azaz zipline-ját. Noha az országban más helyeken is fellelhető ez az attrakció, Kelet-Szlovákiára nem igazán jellemző. Átadására tegnap, augusztus 14-én került sor. Az érdeklődők számára az első csúszás ingyenes volt. Maga az átcsúszás csak fél percig tart, de a 180 m hosszú pálya felejthetetlen élményt nyújt. Már 10 éves kortól használható, minimum 40 – maximum 120 kg-ig. Ezen kívül a kisebb gyerekekre is gondoltak, számukra egy mini, 30 m-es zipline áll rendelkezésre.

Rastislav Trnka megyeelnök az átadás kapcsán megjegyezte, reméli, hogy ez az új attrakció még több látogatót vonz majd a régióba, amely leginkább az Éralján (Inovce) és Oroszsebesen (Ruská Bystrá) található fatemplomairól híres.

Hasonlóan vélekedik erről a falu polgármestere, Štefan Minčák is, akit leginkább külföldi példák inspiráltak. A tavat nem is olyan rég még csak nagyon nehezen lehetett megközelíteni, mára azonban már ösvényt építettetek köré. Elmondása szerint a kötélpálya megépítése nagy kihívás volt, mivel számos engedély, biztonsági és műszaki megoldás kivitelezése szükségeltetett hozzá és maga a falu üzemelteti.

Forrás, borítókép: Kassa Megye Önkormányzata