HomeHírekEgyébAz új kassai autógyárban már idén megkezdik a próbaüzemet

Az új kassai autógyárban már idén megkezdik a próbaüzemet

Az egyik régóta várt beruházás, amely az új évben a megvalósítás végső szakaszába lép, az új autógyár Kassa közelében. A Valaliky üzem mára kézzelfogható formát öltött, területe több mint 300 futballpályányi nagyságú. A tesztjellegű, előszériás gyártás az év közepén indul, a sorozatgyártás pedig pontosan egy évvel később.

A tavalyi évben felmerültek találgatások a határidők esetleges csúszásáról, ezt azonban a beruházó képviseletében Martin Seman cáfolta:

„Az építkezés kezdete óta egy szilárd és reális ütemtervhez tartjuk magunkat. Ez egyértelműen kimondja, hogy a próbagyártás 2026 közepén indul, majd 2027 folyamán fokozatosan felfutunk a teljes sorozatgyártásra.”

Kérdéses volt az is, milyen márkájú autók készülnek majd Kassa mellett, mivel az északi vállalat portfóliójába egy kizárólag elektromos járművekre specializálódott gyártó tartozik.

„Az első jármű, amely legördül erről a gyártósorról, Volvo lesz. Bejelentettük azt is, hogy a második modell a Polestar lesz, amelyet a Volvo fejlesztett, és ugyanazt a platformot használja. Ez számunkra kifejezetten jó hír, mert további gyártási volumeneket hoz az üzemnek” – tette hozzá Seman.

A gyár környezetében közben folyamatosan zajlik az infrastruktúra kiépítése is.

A vállalat már tavaly megkezdte az első munkavállalók felvételét, idén pedig további több ezer munkahely betöltését tervezi – a gyártósori operátoroktól egészen a magasan specializált szakemberekig. A konkrét tervekről Marc Gombeer, az üzem igazgatója beszélt:

„Elsősorban szlovákiai munkavállalókat szeretnénk alkalmazni. A toborzás nem egyszerre történik, és nem indítjuk el azonnal a teljes kapacitást. Az első körben ezer embert veszünk fel, majd fokozatosan folytatjuk a bővítést. Célunk több ezer ember foglalkoztatása, a minimum 3300 munkahely.”

A meghirdetett pozíciók köre rendkívül széles.

„Az első hullámban a gyártási operátoroktól a magasan képzett technikusokig keresünk munkatársakat. Egy alap gyártási operátor átlagos bruttó havi bére 1280 eurótól indul, amely tartalmazza az alapbért, a mozgóbért és a 13. havi fizetést is” – tette hozzá az igazgató.

A bérek összege a betöltött pozíciók követelményeihez igazodik majd.

A beruházás érkezése miatt az önkormányzatoknak és más érintett szerveknek több vállalást is teljesíteniük kellett az úgynevezett beruházási szerződés alapján. Rastislav Trnka, Kassa megye elnöke szerint a megye részéről a legtöbb kötelezettséget már teljesítették, különösen azokat, amelyeket megyei vagy uniós forrásokból lehetett finanszírozni.

„Fontos hangsúlyozni, hogy a beruházási szerződés aláírásakor az állam – konkrétan a pénzügyminisztérium – egyértelmű kötelezettséget vállalt arra, hogy ezeket a költségeket megtéríti az önkormányzatoknak, így nekünk is. Ez azonban eddig egyáltalán nem történt meg, ezért maradtak el bizonyos vállalásaink a Volvo felé, például a kassai kerékpárút befejezése és a gyár körüli kerékpárúthoz való csatlakozás.”

Ugyancsak nem kezdődött el a gyár környékén található kilenc híd felújítása sem. A megyeelnök itt is arra emlékeztetett, hogy ezek finanszírozása szintén az állam kötelezettsége lenne. Egyelőre kérdéses, hogy ezek a projektek megvalósulnak-e az új évben.

Pracu Eszter

RELATED ARTICLES

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

- Advertisment -spot_img

Most népszerű