A Kassai Thália Színház egy különleges ősbemutatóval kezdi az 56. színházi évadot, mégpedig azért, mert Forgács Miklós dramaturg és Czajlik József rendező Márai Sándor Mágia című kötetének nyolc novellája alapján álmodott meg egy olyan világot, mely még a hétpróbás Márai-szakértőket és rajongókat is meglepheti.
Ebben a darabban izgalmas történet bontakozik ki a Mester és a teremtményei között. A hasbeszélő és a nyolc éve elhagyott bábjai beszélgetnek. Azt követhetjük, ahogy ők egymás között tisztázzák a múltat, felelevenítik azokat az élményeket, amelyek alakították őket, vizsgálva a saját identitásukat is és így jutnak el a végső kérdésig: Ki vagyok én?
A szereplők művészek is, de a hétköznapi életben is megmerítkeznek. A tengert akarják látni, arról beszélgetnek, hogyan is ismerkedtek meg, mit is gondolnak az otthonukról, miképpen élik meg a nagy csalódást és vágynak magányra, milyen egészen meglepő elhatározásra jutnak, ha tényleg szeretetre vágynak. És persze megelevenedik a cirkusz, az orfeum varázslatos világa is. Csupa szín, váltás, meglepetés, ötlet ez a különös világ. Áradó, mágikus mondatok és megkapó, finom vagy éppen groteszkbe hajló humor. Hangsúlyoznunk kell, hogy a színmű címében is a Vox megjelölés helyett okkal írjuk a Box-ot.
A címválasztásról a darab rendezője, a Kassai Thália Színház igazgatója Czajlik József egyebek mellett a következőkre is emlékeztette a sajtót: Több rétű a címválasztás. Egyrészt a színházunk eredeti neve lett volna a Vox Humana, amit a hatvanas évek végén a dubčeki emberarcú szocializmus szinonimájaként értelmezett az akkori hatalom és betiltották. Ez a fogalom Fábry Zoltán emberség és értelmiségi felelősség koncepciójára is utal. Miközben a templomi orgona emberi hangra leginkább hasonlító sípját jelenti. Ennek a jelentésnek kicsit megfelel a mi Box Humanánk is. Hiszen mi is az emberit keressük, az emberi hanghoz akarunk közeledni, még ha bábok is a szereplőink. A szójátékunk, hogy a voxból box lett, az emberi kapcsolatokban megjelenő küzdelemre utal. Márai életére is jellemző volt a darab hangulata: a nemesen viselt szenvedés.
Czajlik József az előadás színészcsapatának összeállítását így mutatta be:
Nagyon széles a merítés, minden korosztály helyet kapott benne. Kövesdi Szabó Mária megbecsült, nagy múltra visszatekintő remek színészünk, aki a kezdetektől része a Tháliának. Ő aktív nyugdíjasként találkozik a színpadon Madarász Mátéval, aki frissközépkorúként a fiatalabb generációhoz tartozik színházunkban. Újra dolgozhatok Gál Tamással, aki jelenleg a komáromi Jókai Színház igazgatója és utoljára Kerékgyártó István mind szakmailag, mind közönség szempontjából nagy sikert aratott Rükvercében rendeztem őt. Ollé Erik bár társulati tag, de nagyon ritkán dolgozunk együtt, mivel mindig átengedem őt más rendezőknek, akik benne látnak egy-egy figurát. Nagy Kornéliával is már régen szerettem volna együtt dolgozni. Él számomra az a színész, akinek a Márai-típusú irodalom és színház határán libegő szövegek nagyon jól állnak. Találkozik benne az előadói készség és a szituációs érzék.
El kell mondanunk azt is, hogy az előadásnak az álom és a valóság között lebegő díszletét és stílusban a cirkuszt és a hétköznapokat egyaránt megidéző jelmezeit Őri Katalin tervezte. A különböző hangulatú jelenetek aláfestő egyszerre nosztalgikus és szenvedélyes szcenikai zenét Lakatos Róbert szerezte. A dramaturgiai munkát Forgács Miklós végezte el, aki Czajlik József koncepciójából kiindulva a színpadi adaptációt is írta. Koreográfusként Kántor Kata határozta meg a produkció mozgásvilágát. Fénymesterként ismét az újvidéki Majoros Róbert emeli a látványt egészen varázslatos és szuggesztív szintekre. Rendezőasszisztenskét pedig Banga Viktória mutatkozik be.
Sz. Gy.
