Köszöntjük a 75 éves Duncsák Attila festőművészt, aki tisztes kora ellenére modern festő, ráadásul úgy, hogy a figurális festészetben olyan sajátos dinamikus kifejező erővel képes képi üzeneteket megfogalmazni, ami teljesen egyedi.Szakolczay Lajos művészettörténész írja róla:
„ Képeiben – mindenik táblán a reneszánsz szépség korunk izgalmával át van szellemítve – feszültség van. Összetöri a körülötte lévő világot, hogy expresszív indulattal újat teremtsen. Csak rá jellemzőt, a két világháború közötti kassai modernektől elrugaszkodván is egyedit. Amíg Jakoby Gyula „bohócvilága” a posztimpresszionistákhoz nyúlik vissza, Duncsák Attila expresszionista hevülete már egy Picasso utáni – az összetört reményeket „sebzett” figurák képében megjelenítő – korszak maszkos élet-halál táncát viszi a vászonra vagy farostra.“
Duncsák Attila a második világháború alatt, 1940. március 2-án, Ungváron született. Ott ahol az ősei is éltek, – csakhogy például, mikor a nagyapja az első világháborúból hazajött, a szülővárosa már nem tartozott Magyarországhoz! Ezer éve kialakult természetes régiókat egyik percről a másikra szabdaltak szét a trianoni határok. Mikor pedig már Attila kezdett ráeszmélni az őt körül vevő világra, akkor a szocialista szovjet birodalom kezdte el a polgári demokrácia még előforduló bástyáinak a módszeres és teljes felszámolását. Ungváron ő és a szülei is megdöbbenve tapasztalták, hogy a szakszerűem elvégzettmunkának már mennyire nincs becsülete. A korábban megvetett, részeges, link alakok léptek elő az új rendszer szószólóivá, ők határozzák meg, hogy mi az érték.
De ebben az ellehetetlenülő helyzetben is megsegítették őt az égiek. Az Ungvári Iparművészeti Szakközépiskolában szerzett érettségi után a Szentpétervári Iparművészeti Főiskola diákja lett, ahol 1967-ben üveg és kerámia szakon szerzett diplomát. Szentpétervárt Leningrádnak hívták ekkor, de a város így is még a csodálatosan gazdag barokk múltjával sugárzott. Az Ermitázs képei, a múzeum hátsó traktusaiban tartott órák – ahol a diákok eredeti görög vázákat foghattak a kezükbe -, igen mélyen megérintették és megerősítették abban a hitben, hogy Európához kell kötődnie, mert az ünnepeink, a szokásaink, a fogalmakat kimondó nyelvünk is ezt sugallják. Visszakerülve Ungvárra képzőművészi elképzeléseit leginkább üveg és kerámia munkáiban tudta megvalósítani. Ezekbe a kommunista állampártnak az ideológusai annyira nem szóltak bele, mint a festészetbe. Ott úgymond modernkedni nem igen engedték a festőket. Festeni és kiállítani leginkább a környező tájakat realisztikusan ábrázoló képeket lehetett. De nem ez volt a legrosszabb. A legbénítóbb nyomásgyakorlásról egy műtermi őszinte pillalantban így vallott portálunknak Duncsák Attila:
„ Majdnem negyven évig, míg Ungváron a szovjet rendszerben éltem – ha nem is mondták a szemünkbe, de úgy viselkedtek, és belénk sulykolták azt az érzést, hogy mi magyarok, akik itthon vagyunk, az ő szemükben csak harmadrendű emberek vagyunk. Mi tehát ne nagyon ugráljunk, örüljünk annak a beszorított lehetőségnek, ami megadatott nekünk. Ez a gyakorlat akarva-akaratlan hatott az emberre. Rám is. Ilyenkor belső szorongásod alakul ki. Mindig figyelsz, nehogy olyat csinálj, ami nem tetszik a hatalomnak. Tehát még én vagyok udvarias azok iránt, akik engem elnyomnak. Ez a visszahúzódás benne volt a dolgaimban. Ezt mondhatjuk pesszimizmusnak is. Feszült dolgokat festettem, ami a színekben és a témákban is megmutatkozott. De ezeket nem lehetett egy az egyben elmondani, mert ez nem egy újságcikk. Csak meseszerűen, úgy ahogy az érzelemvilágom sugallja, abban bízván, hogy: érti aki érti. De ki kell fejeznem, hogy milyen velünk szemben a világ.“
Duncsák Attila 42 évesen, 1982-ben, a jobb élet reményével családostul áttelepült Kassára.Hiába a szovjet impériumhoz tartozott ez a város is, az engedély megszerzése mégis évekig tartott. Ha jól belegondolunk, van valami sorsszerűség és elgondolkodtató jele annak is, hogy új lakóhelyüket a Kassai Kormányprogram Lakótelepen, a Jaszusch utca egyik panel lakásának legfelső emeletén alakíthatták ki. Ugye a Kassai Kormányprogramot 1945. április 15-én Abaúj-Torna Vármegye székházának dísztermében hirdette ki Zdenek Fierlinger, ami Csehszlovákia faji diszkriminációra épülő hivatalos politikai vonalvezetése lett.A második világháború után ennek a programnak a szellemében kezdték el kitelepíteni Csehszlovákiából a németeket és a magyarokat. Jaszusch Antal viszont a két világháború közötti kassai avantgard festészet egyik legjelentősebb egyénisége volt, akit később a szocialista realizmust éltető új rendszer teljesen ellehetetlenített. A szocialista Csehszlovákia abszurditásai közé tartozik, hogy a nyolcvanas években mégis utcát neveztek el erről a magyar festőről, méghozzá a Kassai Kormányprogram Lakótelepen! JaszuschtDuncsák személyesen már nem ismerhette meg, de Jakoby Gyulával – a másik nagy kassai festővel-, akiről a 89-es rendszerváltozás után a Kelet-szlovákiai Galériát egy időre elnevezték – még találkozott. Minekután a demokratikus Szlovákia új vezetőinek mégsem tetszett, hogy egy magyar festő nevét viseli a kerületi képtár, csendben visszaváltoztatták Kelet-szlovákiai Galériára.
Sem Jaszusch, sem Jakoby már nem él, de az élet megy tovább. DuncsákAttila az ő nyomdokaikba lépett, és méltó utódnak tekinthető.Sikeres miskolci és budapesti kiállítása után a jubiláló festőművész most itt Kassán, a Kelet-szlovákiai Galériában mutatja be életművének azokat a legjellegzetesebb alkotásait, melyek teljes keresztmetszetét adják művészetének. Jó látni, hogy ez a magyar lelkületű alkotó az olasz, francia, spanyol, holland úti élmények ihletéseivel is gazdagodva milyennek látja a kortárs európai ember létvalóságát, milyen képszimfóniákat kever ki saját golgotáink megéléséből. Kétségtelen, hogy szemléletére a kassai valóság is hatott, és a kassaiak is befogadták maguk közé. Úgy érzik, sokat kaptak tőle. Dr. Rácz Olivér kutatóorvos mondja:
„ Nagyon sokat hozott. Én úgy veszem, mintha itt született volna. Az utóbbi időben sokat vitatkozunk azon, hogy vannak-e még igazi kassai polgárok. Hát, itt van: ő egy igazi kassai polgár! Akár hol is született, akárhonnan jött. Én még ilyen kiállítás megnyitót, amire ennyi sok ember eljött, nem láttam. Attila kiváló művész és jó ember. Nagyon szép dolgokat csinál. Örül a szívünk, ha látjuk. Boldoggá tesz.“
További jó egészséget és töretlen alkotóerőt kívánunk Duncsák Attila festőművésznek.Várjuk tőle a maszkokon átszűrt harlekini igazságkeresés további képszimfóniáit. Isten segítse a törekvéseiben! Aki esetleg még nem látta retrospektív kiállítását, az március végéig még megtekintheti a Kelet-szlovákiai Galériában, Kassán.
Szaszák György
