Rovás

Navigációs nézetek

Esemény nézet navigáció

Ma
  • Magyarok. Értelmiségi Fórum.

    Rovás Polgári Társulás (Kmeťova 34) Kmeťova 34, Kassa, Szlovákia

    Vendégek Dubrovay László zeneszerző, zeneoktató, érdemes művész és Havasi József karnagy.

  • ROZSNYÓI CÉHEK – kiállítás-megnyitó

    Rovás Polgári Társulás (Kmeťova 34) Kmeťova 34, Kassa, Szlovákia

    Rozsnyói nyár Kassán. Rozsnyói céhek. A Rozsnyói Bányászati Múzeum kiállítása. A kiállítás június 28-ig látogatható.

  • Kerekítő

    Rovás Polgári Társulás (Kmeťova 34) Kmeťova 34, Kassa, Szlovákia

    Zenés-játékos foglalkozás kisgyerekeknek. Foglalkozás vezető: Reitzner Katalin

  • Szunyog Zsuzsa: Álomgyár

    Rovás Polgári Társulás (Kmeťova 34) Kmeťova 34, Kassa, Szlovákia

    A TeatRovás színházi előadása. Belépődíj: 5€. Előzetes helyfoglalás szükséges a 0907/587258-as telefonszámon. Szunyog Zsuzsa Álomgyár című szerzői estjét a közelmúltban megjelent Szél, szoknya, tenger  című prózakötete alapján állította össze. Az előadás során a szövegrészletek mellett és három ismert dalon kívül elhangzanak a szerző saját dalai, melódiái, melyekhez rövid tánckoreogáfiák társulnak. „Csak úgy jött egyik ötlet a másik után. A dallamok […]

    EUR5
  • Magyar nyelvtamfolyam

    Rovás Polgári Társulás (Kmeťova 34) Kmeťova 34, Kassa, Szlovákia

    Magyar nyelvtanfolyam kezdőknek és haladóknak. Jelentkezés folyamatosan.

  • Berecz András est

    Rovás Polgári Társulás (Kmeťova 34) Kmeťova 34, Kassa, Szlovákia

    A rendezvény szervezoje: www.rovart.sk

  • III. Szent István Napok zárórendezvénye (Dr. Jeszenszky Géza, Csáky Pál)

    „BAYEROVA SLADOVŇA” söröző Štúrova 33, Kassa - Košice, Szlovákia

    Jegyelővétel a Rovásban is  minden szerdán 16-19 óra között és csütörtökön 11-17 óra között.   MEGHÍVÓ a III. Szent István Napok záró rendezvényére amelyre 2016. augusztus 28-án, vasárnap délután 15.00 órai kezdettel kerül sor a „BAYEROVA SLADOVŇA” sörözőben, Štúrova u. 33. sz., a néhai sörgyár maláta üzemében. Dr. Jeszenszky Géza magyar történész, egyetemi tanár, politikus és diplomata, (1990-1994 között az Antall-kormány külügyminisztere, 1998-2002 között Magyarország […]

    €5
  • ArtFeszt: Szabó Ottó és Eva Tkáciková előadása

    Rotunda, Zbrojničná ulica Rotunda, Zbrojničná ulica, Košice, Kosice, Slovakia, Szlovákia

    A Rovás Őszi Fesztivál (ArtFeszt) nyitó rendezvénye. Szabó Ottó és Eva Tkáciková előadása az új művészetekről, prezentációk. Helyszín: Rotunda.

  • Jóga

    Rovás Polgári Társulás (Kmeťova 34) Kmeťova 34, Kassa, Szlovákia

    Hétfőként 17 órától jóga a Rovásban.

    €3
  • Első könyvem

    Rovás Polgári Társulás (Kmeťova 34) Kmeťova 34, Kassa, Szlovákia

    A Rákóczi Szövetség ajándéka a 2017. január 1-je után születetteknek a Gólyahír program keretében.