A Kassai Polgári Klub kezdeményezésére és a Major-család beleegyezésével a Csáky-Dessewffy palota udvarán – tehát magán területen – 2011-ben szobrot állítottak gróf Esterházy Jánosnak, a mártír halált halt politikusnak, Kassa egykori országgyűlési képviselőjének, akinek rehabilitálása még mindig várat magára.
Vasárnap délelőtt a kassaiak az idén is összegyűltek a mellszobor előtt, hogy leróják a kegyeletüket. Palenčárné Csáji Ildikó, a Kassai Polgári Klub elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd Haraszti Attila, Magyarország kassai főkonzulja tartott beszédet, amit az alábbiakban teljes egészében közzé adunk.
7832 Csupán ennyi áll a mellettem található szobor talapzatán. Mindössze egyetlen szám, amelyet látva bizonyára sokan kérdezik magukban azok közül a többségi nemzethez tartozó kassai járókelők közül, akik e műalkotásra tekintenek, hogy vajon ez mit takar? Miért csupán ennyi a felirat?
Sajnos ők nem tudják, hogy kinek a mellszobra áll itt, nem tudják, ki volt gróf Esterházy János, nem ismerik személyét, küzdelmeit, szenvedéseit, sem azt, hogy példája mit jelentett és még ma is mit jelent az általa egykor vezetett közösség számára.
Nekünk, magyaroknak azonban ez a rövid – csupán négy számjegyből álló – felirat rendkívül beszédes. Többet mond annál, amit gróf Esterházy János élettörténetéről, politikusi pályafutásáról, a mellszobor alatti talapzat teljes felületén szavakkal, illetve mondatokkal le lehetne írni, hiszen magába foglalja azt is, ami túlmutat a mártíromságot szenvedett gróf személyes sorsán.
Benne van a magyar közösségért vállalt rabság, megalázottság, szenvedés és mártíromság mellett a halála óta eltelt évtizedek keserű igazságtalansága is. Az, hogy még mindig nem érkezettel az az időszak, amikor az elmúlt rendszerben sz személyét övező politikai alapú megfontolások és előítéletek végre a háttérbe szorulnak, és valós cselekedetei, egykor megfogalmazott gondolatai, kinyilvánított véleménye alapján ítélik meg történelmi szerepét.
A hivatalos történelem egyelőre még nem szolgáltatott igazságot a vértanúságot szenvedett Esterházy Jánosnak. A sorszám helyett még nem kerülhetett név a talapzatra.
Vannak azonban előremutató jelek. Tavaly jelentős ünnepség keretében került sor Esterházy János újratemetésére a Nyitra közeli Alsóbodokon, ahol felépült a a személyéhez kötődő nemzeti zarándokhely is. Összességében elmondható, hogy az elmúlt időszakban országszerte mind több helyen létesültek Esterházy emlékhelyek, ahol rendszeresen emberek gyűlnek össze, megemlékezések zajlanak, Esterházy emlékét, jelentőségét méltató beszédek hangzanak el, és ezekről az eseményekről beszámol a sajtó, vagy legalábbis a sajtó egy része.
Mindez nagyon fontos, mert hozzájárul a téma napirenden tartásához, elősegítve azt, hogy idővel objektív megközelítéssel, történészi higgadtsággal, előremutató módon lehessen a személyéhez kapcsolódó kérdéseket megvitatni. Ez pedig szükségszerűen el kell hogy vezessen az igazság elfogadásához.
Esterházy János hosszú időn át és nagyon nehéz időkben volt a csehszlovákiai, illetve a szlovákiai magyarság politikai vezetője. Nem csak emiatt emlékezünk meg azonban róla, és nem is csak azért, mert politikai, történelmi megítélésének kérdését szeretnénk rendbe tenni.
Véleményem szerint ugyanilyen fontos, amit emberként mutatott, amit példájával hagyott ránk, és amit bizony – megmaradásunk érdekében – nekünk, mai magyaroknak is követnünk kellene.
Mindenekelőtt állhatatos kereszténysége lehet számunkra az iránymutató példa, vagy ha úgy tetszik, az a közös alap, amelyre támaszkodva mai, értékvesztett világunkban is képesek lehetünk megőrizni önazonosságunkat, kultúránkat, nemzeti közösségünket. Esterházy János megmutatta, hogy az elkötelezett, szilárd hit segít az igaz úton végigmenni, tartást ad és erőt ahhoz, hogy másokat tisztelve és elfogadva, ugyanakkor a saját közösségünk iránt érzett felelősségtől vezérelve, eredményesen küzdjünk megmaradásunkért, a magyarság céljainak megvalósulásáért.
Keresztény hitén alapuló belső kiegyensúlyozottsága tette lehetővé a rá jellemző nyílt és bátor magatartást, ez szintén példaértékű, hiszen nem futott el a reá leselkedő veszélyek elől, és a gyakran változó politikai körülmények között is mindvégig ugyanazt az igazságot, ugyanazokat a célokat képviselte, függetlenül attól, hogy mindez a személyére nézve milyen konkrét következményekkel járhat.
Fontos hangsúlyozni, hogy a részben lengyel származású Esterházy a szlovák-magyar testvériség talaján állt, és a két népet összekötő ezeréves sorsközösség szétbonthatatlanságát vallotta. Úgy küzdött a felvidéki magyarság jogaiért, hogy közben felemelte szavát a Magyarországhoz visszacsatolt területen élő szlovákok jogainak tiszteletben tartása érdekében is.
Ez a gondolkodás, ez a fajta szemléletmód meghatározó, közös alapot jelenthet ma is, amikor a térségben élő népek sorsközösségét tudatosítva, a V4 együttműködés keretében, egymással összefogva küzdünk Közép-Európa megerősítéséért, a kereszténység megmaradásáért, nemzeti és kulturális azonosságtudatunk megtartásáért.
Kívánom, hogy ebben a küzdelemben Esterházy János példája, iránymutatása ösztönözzön és erősítsen mindnyájunkat!
