Felújították a Kassai botanikus kert üvegházát, az építményt 56 ével ezelőtt adták át, azóta ez az első átfogó rekonstrukció. Megtisztították és ahol kellet kicserélték a rozsdás tartó szerkezetek, az üveglapokat pedig könnyű műanyagra váltották. Nagyon nagy szükség volt már a felújításra, az idő annyira megviselte az üvegházat, hogy az már kezdett életveszélyessé válni.

Nagy volt a hő veszteség is, mert ez egy tropikus- szubtropikus üvegház. Azáltal, hogy felújítottuk sikerült eliminálni ezeket a hő és egyben anyagi veszteséget, nyilatkozta portálunknak  Doc. RNDr. Sergej Mochnacký, CSc. a botanikus kert igazgatója.

 

Botanikus kert
A nagy üvegházhoz tartozó 8 kicsi mellék folyosókat is rekonstruálni kell.

Szerencsére a növények az átmeneti hideget jól viselték, a rekonstrukció alatt volt a olyan amit kivittek az üvegházból, a magas növényeket pedig becsomagolták. Az építkezés mint egy 410-ezer euróból lett megvalósítva. A nagy üvegházhoz tartozó 8 kicsi mellék folyosókat is szeretnék a jövőben felújítani, amihez jelenleg még nincsenek anyagi források. A botanikus kert egész évben várja a látogatókat, minden hónapban egy tematikus tárlatot is kínálnak most kőzet nyomatokat lehet megnézni, márciusban pedig kaktusz kiállítás lesz.

Kőzet nyomatok időszakos tematikus kiállítás:

Videó az új üvegházról: