Meggyűlt a baja a hajléktalanokkal az utóbbi időkben a városi uszoda vezetőségének. Télen ugyanis melegedni, nyáron pedig mosakodni járnak a vendégek részére elhelyezett illemhelyiségekbe. Néhányuk ártalmatlan, ám vannak azonban agresszívek is közöttük, akik miatt a rendőrséget is ki kellett hívni.
Vladimir Hivák igazgató elmondása alapján az uszoda alkalmazottainak már elfogyott a türelmük velük szemben és lépéseket fognak tenni az ügyben. „A vendégeink nem fizethetnek rá arra, hogy valaki csak úgy bejön és használja az illemhelyiségeket, majd rendetlenséget hagy maga után.” A helyzet a téli hónapokban a legsúlyosabb, amikor is a mosdókban borotválkoznak és mosakodnak. Számos esetben a berendezést is megrongálják, amelyet állandó biztonsági szolgálat nélkül nehéz megakadályozni. A mosdókat szinte fürdőkádként használják, megmossák bennük a hajukat és az egész testüket. Ehhez az uszoda által elhelyezett szappanok állnak rendelkezésükre. Miután végeztek a tisztálkodással, az eldobható papírtörlőkbe törölköznek, amelyeket aztán szétdobálnak a földön és el is árasztják az egész mellékhelyiséget. Sokszor nagyobb csoportokban jönnek, és míg az egyikük őrzi az ajtót, addig a többiek mosakodnak. Már szétverték az ajtókat, mosdókat és az elektromos papírtörlő adagolókat is – mivel, ha nem akar nekik annyit adni, amennyit szeretnének, széttörik, hogy hozzájuthassanak a teljes tartalmához. A randalírozásuk az egész városra rossz fényt vet, nem csak az uszodára. Azonban nem a hajléktalanok okozzák az egyedüli gondot, mivel az is megesett, hogy fizető vendégeket találtak kompromittáló helyzetben.
A probléma megoldása érdekében az uszoda bejáratában forgóvillás beléptetőkapukat fognak felszerelni, amelyek pénzérmékkel, illetve jegyértékesítéssel fognak működni.
Forrás, borítókép: Korzár Košice