Ma reggel a Garbiarska utcai idősek otthona udvarán holtan találtak egy 76 éves idős nőt. Az otthon lakói szerint a nőt Máriának hívták és már régóta ott lakott.

szerkesztő: Filip Orsolya

Az egyik lakó szerint nagyon zárkózott volt és elgyötörnek tűnt. Továbbá, úgy véli, ebben az esetben nem beszélhetünk szerencsétlen balesetről, mivel az idős hölgy az elsőn lakott és a negyedikről esett ki, valamint tekintve, hogy a testét reggel 6-kor találta meg a takarítónő, felmerül a kérdés, vajon mit kereshetett ott olyan korán.

Az otthon lakóit felzaklatta a tragédia. Úgy gondolják, hogy Máriának nem volt semmilyen közeli rokona, ugyanis nem látogatták. Egy bátyja volt csupán, aki szintén az otthonban lakott, viszont sajnos elhunyt, így teljesen egyedül maradt. Hozzátették, hogy annak ellenére, hogy az otthon alkalmazottai tudtak a balesetről, a test még fél tizenegykor is ott feküdt, feltehetőleg a rendőrökre várva.

Egy másik forrás azt állítja, korábban öngyilkossággal próbálkozott, gyógyszereket szedett be, a bátyja pedig szintén önkezével vetett véget életének.

A magisztrátus elmondása alapján jelenleg vizsgálat folyik az ügyben. Közelebbi információkkal csak hétfőn tudnak majd szolgálni.

Forrás: Korzár Košice, Košice:dnes