Idén december 1-jén indult a Karácsonyi kívánság (Vianočné prianie) elnevezésű projekt első évada, amelynek célja, hogy mosolyt csaljon a kassai gyermekotthonok lakóinak arcára. Azok, akik vianocneprianie.sk internetes oldalon bekapcsolódnak a projektbe, annak a 215 gyereknek teheti boldogabbá a karácsonyát, akik jelenleg a Hurbanova utcai, a kassaújfalui és az Uralská utcai gyermekotthonokban laknak. Az adakozók egy-egy konkrét ajándék megvásárlásával vagy pénzadománnyal is segíthetnek.

„Nincs minden gyereknek lehetősége arra, hogy az év legszebb időszakát egy szerető család körében töltsék el. Ezt a kívánságukat sajnos nem tudjuk teljesíteni, de a projektbe bekapcsolódott adományozókkal együtt megkaphatják a saját maguk által kiválasztott ajándékokat. Hiszünk a csodákban, így abban is, hogy egyetlen gyerek sem marad ajándék nélkül és a csomagok még szenteste előtt megérkeznek városunk gyermekotthonainak karácsonyfái alá.” – magyarázza a projekt működését, létrehozója, Zuzana Slivenská.

Elmondása szerint az adományozás folyamata nagyon egyszerű, a weboldalon csak ki kell választani egy vagy akár több kívánságot, amelyek december 21-ig teljesülnek majd: 

A DARUJEM (ajándékozok) gombra kattintva december 17-ig lehet kiválasztani, hogy melyik gyerek kívánság szeretnénk teljesíteni. Amennyiben az adott lehetőség már nem elérhető, az annyit jelent, hogy valaki már adakozott. Az adományozó feladata a kattintást követően az ajándék megvásárlása majd gondos becsomagolása, valamint az adott ajándék számának jól látható helyen való féltüntetése. A már becsomagolt ajándékot december 21. reggel 9 óráig lehet leadni a Centrum Hotel épületében (Južná trieda 2A) – erre a nap bármelyik szakaszban, hétköznaponként van lehetőség. A másik lehetőség pedig az, hogy telefonon vagy e-mailben értesítik a szervezőket, akik a város bármely részén átveszik a csomagot. Az ajándékok mellett ugyanígy pénzadomány utalására is lehetőség van (december 24-ig), amelyet a szervezők átlátható számlakezelés segítségével szintén a gyermekek kívánságainak teljesítésére fordítanak.

Kocsis Edina társszervező hozzáteszi, fontos, hogy az adományozók tudatosítsák, hogy az adományozok gombra kattintással az ő felelősségük lesz az adott gyerek kívánságának teljesítése. „Ennek a felelősségnek nem csak materiális mivoltja van, a kiválasztott gyerek öröme és kívánságának teljesülése is függ tőle. A gyerekeknek pedig nem okozhatunk csalódást.”   

A projekt további támogatója a Deutsche Telekom Systems Solutions Slovakia s.r.o., de a szervezők ezen felül igyekeznek több más, potenciális partnert is megszólítani, akik valamilyen jót szeretnének cselekedni ebben a rendkívül nehéz időszakban.