Uránálom
Kassa jövője megpecsételődött. A kanadai Tounigan Gold Corporaition az Eprestetőn kitermelésre alkalmas uránércet talált. A cég technológiai igazgatója, Joseph Ringwald ravasz üzletembernek tűnik. Biztos vagyok benne, hogy játszik Kassával, játszik Szlovákiával – és játszani kényszerül az Európai Unióval is. Ez utóbbit kész tények elé kívánják állítani a kanadaiak. Mivel azok egyelőre soraik rendezésével nagyon el vannak foglalva, ezért úgy látom, hogy az égerfaleveles zászlót a stratégiai pontokon is meglehetősen szabadon lebegtetheti a szél. Kétségtelen, hogy jól csinálják. Stratégiájuk fő lényege, hogy minden érintett fél vitorlájából előre kifogják a szelet. A jelmondatuk: „Felelősségérzettel az emberekhez és a természethez!“
Tudják, elsősorban Kassát kell meggyőzniük, mert a város beleegyezése kell a kitermelés engedélyezéséhez. Szlovákiát pedig a becsvágyó nemzet beetetésével lehet levenni a lábáról. Már mondták is, hogy energetikai szempontból ez az ország önellátó lehet, s ilyen nyersanyag birtokában helyzetét a kontinensen és azon túl is erősítheti. Papolnak arról is, hogy milyen jó szakemberek vannak itt, ők ezeknek kívánnak munkát adni. Ők csak a pénzt adják a beruházáshoz, a technológiát is itt kívánják legyártani. Ha esetleg szükség lenne rá, beiskoláztatni az óceánon túlra is hajlandóak lennének elvinni a potencionális munkaerőt. Uránérc feldolgozó üzem a testvéri Csehországban van. A pánszláv kártya is megjátszható esetleg. Az meg szintén jól jön, hogy a sajtó szerint Ficó és pártja, de a kormánya is az atomlobbi befolyása alatt áll. Persze Ukrajna sincs messze. De biztosan van más nyilvánvaló, és egyáltalán nem nyilvánvaló elképzelés is a tarsolyukban.
A fúrásokba eddig már több, mint kétszázmillió koronát invesztáltak. A feltárások alig két év múlva teljesen befejeződnek, és ezzel egy időben a realizációs tervek is papírra kerülnek. Már most sikernek könyvelhetik el, hogy a szlovák parlament a javukra módosította a bányatörvényt. Jogerőre léptették, hogy a kitermelésre alkalmas ércek bányászását csak akkor adhatják más beruházónak, ha a feltárást végző cég erről a jogáról lemond. Mit mondhatnék erre? Félő, hogy egy fél évtized múlva az eprestetői síparadicsomot bezárják. Félő, hogy egy fél évszázad múlva már senki nem akar lakást venni Kassán. Ez persze nem izgatja a Turnigan Gold Corporationt, és nem is fogja. Az ő terveik máshol születtek, és másra irányulnak…
/2009/
Emberi természetesség és méltóság
Kazáriak Kassán. Salgótarjántól hat kilométernyire van ez a település. A polgármesterasszony egy autóbusznyi nyugdíjast hozott magával, hogy megmutassa nekik Kassát. Ő valamikor a hetvenes években egyszer már volt ebben a városban. Az öregek most jöttek először. Pályázaton nyertek pénzt arra, hogy eljöhessenek ide. Meglepte, lenyűgözte őket Kassa. Az óváros látványa és az a gazdag magyar múlt, ami ezeket a palotákat és házakat emelte. Engem viszont az lepett meg, hogy olyan üzletet kerestek, ahol szlovák gyöngyöket, bizsukat illetve ruhaanyagot lehet venni, mert mint mondták: „A mi népviseletünkhöz ezek jól felhasználhatók.“
Délután a Nemzet Színésze, Zenthe Ferenc temetését közvetítette a magyar köztelevízió. Ekkor tudtam meg, hogy Salgóbányán született, ami nincs messze Kazártól. Ezt csak azért jegyzem meg, mert az a romlatlan emberi természetesség, amit ez a színész folyvást felmutatott, ezekben a kazári öregekben is megvolt. Valami romlatlan emberi természetesség és méltóság, amit ma már kevesen mondhatnak magukénak.
/2006/
Leépülés
Hat asszony egy szobában a kórházi ágyakon. Mind nyolcvanan túliak. Közülük csak egy sorsát ismerem úgy-ahogy. Már ő is oda jutott, hogy csak néha tud értelmes szavakat kimondani. De nem áll be a szája: Pi-, pi- piros! Piroska! Gyor- Gyorsan!“- ismételgeti oly segélykérő hangsúllyal, mintha azt érezné: ha nem reagálnak a felszólítására, menten megsemmisül, millió darabra esik szét az élettelenné váló világ. Nem tudom milyen Piroskát keres. Lehet, hogy gyerekkori élmény, valami szürtei lányt, vagy asszonyt hívogat. Szürtén ifi korában járhatott utoljára, azután már a Szovjetunióhoz csatolták ezt a magyar települést, és a Csehszlovákia által bekebelezett tárkányiak többé már nem látogathatták az ottani rokonaikat. Vagy lehet, hogy mégsem Piroskáról van szó? Itt, a kórházban derült ki, hogy először keres valamilyen piros sapkát? Lehetséges, hogy a piros sapkával valahol valami véres tragédia történhetett? Ennek a rémképnek a megismétlődésétől félne? Esetleg meg akarna menteni valakit? De hát neki se a kommunistákhoz, se a nyilasokhoz nem volt soha semmi köze. Vagy mégis látott, átélt valamit? Nem tudom. Lehet, hogy már ki sem derülhet…
A kórházi szoba ajtajában szintén egy 84 éves, szívbeteg asszony szólít meg, de ez nem tud magyarul. Szlovákul mondja az ablaknál mozdulatlanul fekvő betegre mutatva: „Képzelje, azt kérdezte tőlem tegnap reggel, hogy nincs-e egy kis tejem? Kérdezem, hogy minek kellene az neki? Hát, meg kellene szoptatnom a kislányomat mondta segélykérően, egy éves, nekem meg elapadt a tejem!“
Csak nézem és hallgatom ezeket a megfáradt, idős asszonyokat. Közben Márai Sándor jut az eszembe. Kezdem érteni, hogy egyedül maradva, megöregedve miért döntött úgy, hogy fejéhez teszi a pisztoly csövét és meghúzza a ravaszt.
/2009/
