Május 27-én és 28-án zajlott Érsekújváron az Országos Petőfi – Tompa Seregszemle döntője. A vers és a próza ünnepén több mint száz versenyző mérte össze tudását, de maga a rendezvény az iskolai fordulóktól számítva több ezer irodalomkedvelőt mozgatott meg.
A verseny főszervezője a Csemadok Országos Tanácsa volt, amelyhez csatlakozott a Csemadok Érsekújvári Területi Választmánya, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége. A verseny fővédnöke Gál Tamás színművész, a Komáromi Jókai Színház igazgatója volt.
A rendezvényt zenés-táncos mesejáték, koncertek, bábelőadás, városnéző séta és játszóház színesítették.
A csütörtöki nyitórendezvényen a Komáromi Jókai Színház Mátyás sípja zenés-táncos mesejátékának megtekintésére invitálta a környék alapiskoláinak diákjait. Pénteken a Kor-Zár együttes, a KicsiHang és a Ketten együttes koncertjei várták az érdeklődőket.
A megmérettetés nagy napja a szombat volt, amely Czuczor Gergely papköltő mellszobrának megkoszorúzásával vette kezdetét.
Vers kategóriában Borsó Ákos, Csanaky Eleonóra, Hrbácsek Magdolna, Bárdos Ágnes, Culka Ottó és Tóth Zsóka zsűrizett. Próza kategóriában H.Nagy Péter, Holka Gizella, Varga Emese, valamint Mokos Attila, N. Tóth Anikó és Tóth Zsuzsanna értékelték a versenyzőket.
A Máraiból az országos döntőbe hat versenyző küzdötte be magát: Demeter Dorian, Reitzner Dorka, Rosenfelder Lilianna, Mártha Csongor, Képeš Lóránt, Sallai Ibolya.
A szoros mezőnyben a következő diákok harcolták ki a dobogós helyeket:
Próza 2. kategória:
Különdíj: Reitzner Dorka
Próza 3. kategória:
Különdíj: Mártha Csongor
Próza 4. kategória:
1. helyezés: Képeš Lóránt
A csodás eredményhez gratulálunk mind a diákoknak, mind a felkészítő tanároknak: Bodon Andreának, Sirilo Eszternek, Ádám Anikónak, Kovács Noéminek és Fűkő Gyöngyinek!
Tóth M.