A környezettudatosság lassan a temetkezési szokásainkba is beszivárog, ugyanis egyre több embernek lesz elege a temetőkben és azok melletti szemetesekben felgyülemlő (műanyag) hulladékból. Az országban az első ilyen típusú ökotemető elsőként 2017-ben alakult meg Zólyomban, és így nálunk lenne a második.

Ennek a temetkezési módnak az a lényege, hogy az elhunyt hamvait virágágyásokba, fák gyökerei mellé, illetve biológiailag lebomló urnákba temetik el. Az ilyen temetőkben nem találhatunk hagyományos betonból készült sírköveket sem művirágokat, koszorúkat, mécseseket vagy vázákat – csupán lebomló anyagokat. A hozzátartozók az elhunyttól a szabad ég alatt vesznek búcsút, úgy, ahogy az elhunyt azt nekik meghagyja. Ez abból a szempontból is kedvező, hogy ezek a sírhelyek nyaranta nem árasztják magukból a meleget a kőből készültekkel ellentétben. Két fajta sírhely közül is választhatunk: az igényesebb virágágyások és az erdei területek.

A projektet illetően Marcel Gibóda polgármester-helyettes és Marta Popríková, a Városi Zöldterületek Igazgatásának igazgatónője Monika Suchánskával, a Záhrada spomienok (Emlékek kertje) elnevezésű szervezet társalapítójával és menedzserével tárgyalt. Maga a projekt a Živica non-profit szervezet jóvoltából jött létre. Suchanská elmondása szerint egyre több ember választja ezt végső nyugalmuk helyszíneként, főleg a természetbarát idősek.

Mit mond a város vezetősége? 

„Kassa progresszív város, nyitott az új ötletekre és innovatív megoldásokra a környezetvédelmet illetően. A természetes temető kialakításáról két ok miatt is gondolkozik a magisztrátus – az egyik az Európa Zöld Fővárosára való nevezés 2023-ban a másik pedig a meglévő köztemető szabad helyeinek egyre csökkenő száma.” – áll a városi hivatal nyilatkozatában.

Ami a helyszínt illeti, a krematórium mellett egy hatalmas rét terül el, amely alkalmas lenne a hamvak elhelyezésére, viszont a további lépésekhez szükséges a projekt teljes kidolgozása és az olyan dolgok meghatározása, mint a befektetés nagysága, a terület karbantartása és a felek együttműködésének a formája.

„A kulturális dolog, amelyet figyelembe kell vennünk, hogy a hozzátartozók évente néhány alkalommal feldíszítik a sírt, amit én megértek, hiszen mindenki kötődik valahogyan az elhunythoz. Viszont éppen a műanyagból készült koszorúk és virágok használata az, ami nem környezetbarát.” – fejtette ki a véleményét.

Az új temető létrehozásához elég az üzemeltető, tehát a Városi Zöldterületek Igazgatásának az engedélye, valamint később az árjegyzék frissítése. Az ősz folyamán a felek között újabb tárgyalásra kerül majd sor és ha minden jól alakul, akkor Gibóda véleménye szerint legkésőbb már jövő tavasszal megnyithatják az új temetőt. 

Forrás: Korzár Košice