A kassai Thália Színház deszkáitól egészen a Prágai Broadway-ig jutott a kassai születésű Hundža Tamás. Színes művészi aktivitást tudhat maga mögött, hiszen 7 éves kora óta a színészetnek és a zenének él. Szlovákiában és Csehországban. Mind emellett különböző zenekarok énekese és basszusgitárosa. Az adás témája: Lehet-e vajon karriert építeni a közösségi oldalak megkerülésével?
Részben töröltem magam a platformokról én is, és a barátnőm is. Azt vettük észre, hogy az utóbbi két évben ezek a digitális platformok és a terük sokkal agresszívabbá váltak. Sokkal barátságtalanabbá. Lehet, hogy a kor szelleme tehet róla. A társadalom már rég volt ennyire megosztva – ugye az oltáskérdésben is például. Abban, hogy kéne az államoknak elintézni, hogy mi van nyitva, mi van bezárva. Biztos neked is nehéz volt az utóbbi két év – ahogy mindenkinek. Hogy visszatérjek a kérdésre – úgy ítéltük meg, hogy a lelki békénk fontosabb, mint az, hogy jelen legyünk a netplatformokon.
Nem éreztétek úgy a barátnőddel, hogy emiatt a döntés miatt lemaradtok valamiről, hiszen megvontok tőlük mindenféle impulzust? Nem tudtunk moziba járni, színházba járni – gyakorlatilag már a híreket is az Instagramon, Facebookon olvastuk. Amíg mindenki próbálta erőteljesen építeni az online jelenlétét, ti töröltétek magatokat…
Hát igen. Erre van egy szakkifejezés. Állítólag úgy szokták hívni, hogy fear of missing out – félünk attól, hogy kimaradunk, nem fogjuk látni, hogy mit osztanak meg a többiek. Félni fogunk attól, hogy mi nem osztjuk meg azt, hogy éppen mi történik velünk. Igen, vannak emberek, akik ezt úgy vehetik, hogy el akarunk tűnni és láthatatlanná akarunk válni. Az igazság az, hogy mindenkinek meg kéne, hogy legyen a joga ebben a digitális világban is arra, hogy eldöntse: ebben a térben részt akar-e venni, vagy nem. Nem féltünk attól, hogy valamitől elesünk. Ellenkezőleg, azt vettük észre, hogy ennek több talán a pozitív hatása, mint a negatív hatása. Tovább a videóban
werk fotók: