A nyári hőségben sok kassai számára már egy rövid villamosút is komoly megpróbáltatást jelent. Jó hír azonban, hogy várhatóan két héten belül forgalomba áll az első olyan villamos, amelynek utasterében is működik majd a légkondicionáló. Egyelőre viszont ez lesz az egyetlen ilyen jármű a városban, így a legtöbb utasnak továbbra is a nyitott ablakokban és egy palack hideg vízben kell bíznia.
Az elmúlt napok rekordközeli, 38 Celsius-fokos hősége ismét ráirányította a figyelmet arra, milyen körülmények között közlekednek nap mint nap a kassaiak. Bár a villamosvezetők egy részének fülkéjében már működik klímaberendezés, az utasterekben továbbra sincs hűtés, ezért a kocsik a legmelegebb órákban szinte szaunaként működnek.
A közlekedési vállalat azt tanácsolja az utasoknak, hogy a nagy melegben fokozottan figyeljenek a megfelelő folyadékbevitelre, és lehetőség szerint mindig legyen náluk ivóvíz.
Nemcsak az utazás, hanem már a várakozás is próbára teszi az embereket. Számos megállóban kevés az árnyék, a fedett várók mérete pedig nem nyújt elegendő védelmet a tűző nap ellen. A nap folyamán a padok, a fémkorlátok és a várók szerkezete is átforrósodik, ami tovább növeli a hőségérzetet.
A villamosokon azok járnak a legjobban, akiknek sikerül árnyékos ülőhelyet találniuk, de ez sem jelent igazi felüdülést. A levegő sokszor nehéz és fülledt, a hőmérséklet pedig gyakran megközelíti a 40 Celsius-fokot. A nyitott ablakok csak minimális enyhülést hoznak, ezért sok utasnál kézi legyező vagy vizespalack is alapfelszerelésnek számít.
A fiatalabb utasok is hasonló tapasztalatokról számolnak be. Egy középiskolás lány szerint már a reggeli csúcsforgalomban is rendkívül meleg a zsúfolt villamosokon, délután pedig a tűző napsütésben még nehezebb elviselni az utazást. Ilyenkor sok diák hord magánál kézi ventilátort, vagy sapkával próbálja enyhíteni a hőséget. Nem ritka az sem, hogy vita alakul ki az ablakok miatt: míg valaki friss levegőt szeretne, mások a huzatra panaszkodnak.
A régebbi villamosok jelentik a legnagyobb kihívást, hiszen ezek teljesen átmelegszenek, a műbőr ülések pedig szinte használhatatlanná válnak a forróságban. Az újabb szerelvények valamivel komfortosabbak, de valódi légkondicionálást azokban sem lehet érezni.
A következő hetekben érkező első utastéri klímás villamos mindenképpen fontos mérföldkő lehet Kassán. Ugyanakkor egyetlen korszerű jármű önmagában még nem oldja meg azt a problémát, amellyel a város tömegközlekedését választók évről évre szembesülnek a nyári hőhullámok idején. Most már csak remélhetjük, hogy ez csupán az első lépés egy modernebb és az utasok számára is kényelmesebb villamosflotta felé.
Szitás Veronika

