HomeHírekEgyébMárais dobogósok a Szép Magyar Beszéd járási fordulóján

Márais dobogósok a Szép Magyar Beszéd járási fordulóján

A Szép Magyar Beszéd kassai és kassa-vidéki járási fordulója február 11-én került megrendezésre Szepsiben a Multifunkciós Gyermek és Ifjúsági Központ szervezésében. A versenynek az Északi utcai Általános Iskola adott otthont.
Először Sylvia Strámová, a multifunkciós központ igazgatója és egyben a verseny koordinátora köszöntötte a versenyzőket, majd a zsűri elnöke, Szitás Erika ismertette a versenyszabályokat. A versenyzők először egy begyakorolt, majd egy ismeretlen szöveget olvastak fel, s végül fogalmazást kellett írniuk adott témákra, s azt élvezhetően elő kellett adniuk.
A verseny két kategóriában zajlott. Az I. kategóriában az alapiskolák 4-5. osztályos, a II. kategóriában pedig a 6-9. évfolyam tanulói mérték össze tudásukat a buzitai, a szepsi Boldog Salkaházi Sára Iskolaközpont és a kassai Márai Sándor MTNy Gimnázium és Alapiskolából.
A Márai továbbjutói a kerületi fordulóba:
I. kategória: Szeghy Benedek – 1. hely, Schreiber Noémi 3. hely /Felkészítő tanár Pollag Szilvia/
II. kategória: Rosenfelder Lilianna 3. hely /Felkészíti tanár Ádám Anikó/
Gratulálunk a győzteseknek!
Tóth Mónika

Exif_JPEG_420
Exif_JPEG_420
RELATED ARTICLES

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

- Advertisment -spot_img

Most népszerű