Immár 44. alkalommal került megrendezésre június 17 – 19 között az oktatásügyi minisztérium által meghirdetett „Poznaj slovenskú reč“ /Ismerd a szloväk nyelvet/ országos fordulója. A versenyt az idén Pozsony megyében, Modrán /Modor/, a Szőlő- és Gyümölcsipari Szakközépiskolában szervezték. A versenybe 36 magyar tanítási nyelvű általános – és középiskola diákjai kapcsolódtak be. A tanulók négy kategóriában versenyeztek. Az 1.kategóriában az általános iskolák 3. és 4. évfolyam; a 2. kategóriában a 8. és 9.évfolyam, valamint a nyolc évfolyamos gimnázium 3. és 4. osztályos tanulói; a 3. kategóriában a nyolc évfolyamos gimnázium 6. és 7. osztályos, valamint a négy évfolyamos gimnáziumok 2.és 3-os tanulói, a 4. kategóriában pedig a szakközépiskolák 1-3. évfolyamos tanulói mérték össze tudásukat. A kicsik a szlovák gyermekirodalom kiszámolóiból, versikéiből, mesereprodukcióból, értő olvasásból és szövegalkotásból bizonyítottak, a nagyobbaknak is a szövegértelmezés és a szövegalkotás tartozott a feladatkörébe. A legigényesebb feladatnak minden kategóriában a szövegalkotás bizonyult.
A kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskolát öt diák képviselte: az első kategóriában Oros Jakub és Vajó Éliás, a második kategóriában Andraško Zsuzsa, a harmadik kategiában Győri Liana, valamint Poláčik Emma versenyeztek. A márais diákok ismét kiválóan szerepeltek: Andraško Zsuzsa 2. /felkészítő Pankulič Petra/ Poláčik Emma 3., Győri Liana 5. /felkészítő Erős Judit/, Oros Jakub 5. Vajó Éliás 14. /felkészítő Tóth Mónika/lett.
Gratulálunk a diákoknak és a felkészítő tanároknak egyeránt!